Mikor elkezdtem írni ezt a blogot, még azt hittem, csak Zalánról fog szólni. Aztán szép lassan rájöttem, hogy ez így nem megy. Hiszen ő az életünk szerves része. Sőt, az egész éltünk meghatározója. A hangsúly, az út amit mi is követünk. Mert köré épült fel a családunk, ő az, aki a mindennapjainkat meghatározza.

De család vagyunk. Méghozzá egy nagy család. Hiába próbálom Zalánt kiragadni ebből a környezetből, nem megy. Hiszen annyira szeretem és annyira szereti apa és a tesók is. Mert akkor vagyunk boldogok, ha ők boldogok. Nem csak Zalán, de a többiek is.

Érdekes dolog ez a boldogság. Nem mérhető, de látható. És hallható. A hangjukon, a vidám kacagásukon. És ugyanígy nem mérhető, de érezhető a hangjukon a féltés, az aggódás, a testvéri szeretet. Úgy gondolom, a gyerekeim nagyon gazdagok! Testvéreik vannak, akikkel játszhatnak, veszekedhetnek, akikkel együtt élhetnek. És akik hiányoznak, mikor nincsenek otthon.

Nekem is volt testvérem. Volt egy nővérem. Aki 6 évvel volt idősebb nálam. 43 évvel ezelőtt ezen a napon született és 5 éve egy hideg október éjszakán hagyta itt a földi életet. Nem mondhatom, hogy jó testvérek voltunk. Talán a korkülönbség miatt is. Mikor velem játszhatott volna, ő már külön utakon járt. Mikor nekem szükségem lett volna rá, már olyan életet élt, amivel én nem tudtam azonosulni. Egy közös volt bennünk, soha senkire nem számíthattunk gyerekkorunkban. Most biztos sokan arra gondoltok, hol voltak a szüleink. Hát ez egy igen jó kérdés. Apánk 3 éves koromban hagyott el minket. Új családja lett, velünk nem foglalkozott. Nővéremet nem is szerette igazán és ez örök életében fájó pont volt  neki. Anyám 15 éves koromban hagyott el. Nem részletezném miért… Elhagyott! Ha enni akartam, dolgoznom kellett. És dolgoztam! 16 évesen már egy gyárban dolgoztam, hogy egyáltan enni tudjak. Persze így az iskolát is félbehagytam, amit csak akkor folytattam, mikor András már megszületett. De itt a lényeg, folytattam! Elhatároztam, hogy én más leszek, mjd én megmutatom hogy kell!

És anya lettem! Bár nem terveztem ennyi gyerkőcöt, de Isten őket nekem/nekünk küldte. És hálás vagyok érte. Ők pedig rettentő gazdagok, mert olyanjuk van, ami nekem soha nem volt. Igazi család, szerető testvérek. Még akkor is, ha sokszor összevesznek. 🙂 Mindegyik kis ember egy saját egyéniség. Egy közös van bennük, Zalánt imádják. És nagyon féltik. Főleg András, aki már érti mi miért történik, tud számolni a következményekkel. Nagyon megkomolyodott. Talán túl gyorsan nőtt fel. Nem így terveztem, nem így akartam. Ez a 15 éves kis lélek tegnap elballagott az általános iskolából. Szeptembertől én is büszkén mondhatom, középskolás a legnagyobb gyerekem! Bár a bizonyítvány nem lett olyan fényes, mint szerettem volna, de nem okolom. Nehezek a körülmények és ő még így is helyt állt. Egy erős középiskolába sikerült bekerülnie és remélem ott is legalább így helyt áll, mint itt tette. Bízok benne és támogatom bármerre is vezet az útja.

Ma sokat beszélgettünk ebéd közben (Zalán pedig közben mindenből kiválogatta a borsót és megette). Elmondtam neki a félelmeimet, megbeszéltünk sok dolgot. Nagyon meglepődtem, mikor azt mondta, alig várja, hogy 16 éves legyen, mert szeretne elmenni dolgozni az iskola mellett, hogy tudjon segíteni. Jól esett, megmondom őszintén, de összefacsarodott a szívem! Ennyire átéli a helyzetünket? Ő miért nem lehet felelőtlenül boldog gyerek?

András holnap elutazik az iskolai csapattal az országos diákolimpia döntőjére. Ugyanúgy, ahogy tavaly, idén is bekerült a focicsapatuk. Büszke vagyok rá és boldog! Hogy még azt teheti, amit szeret. Akkor is, ha holnap reggel az utolsó ötezer Ft-omat adom neki oda a hétre költőpénznek. A többi majd alakul! Ha meg nem? Legalább ő boldog lesz! <3

Zalán még mindig nagyon nyűgös éjjel és nappal is. Lassan 2 hete tart ez az állapot. Enni se nagyon akar, aludni sem. A fülei mögött ismét kijött az ekcéma, de most annyira, hogy tiszta seb mindkét füle mögött.. 🙁 Biztos nagyon fájhat neki, hiszen nagyon sír akkor is, mikor bekenem neki a szteroidos krémmel. Talán lassan gyógyul.

De tudom, hogy én hibáztam! Mindig Ariel color&style folyékony mosószert használok a ruhái mosásához és kék Lenort, mert ez nem üti ki. Viszont már egy jó ideje nehezen jutottam hozzá és már alig volt itthon, így nagyon örültem neki, hogy Pannonhalmán kaptam nagy kiszerelésűt. Mikor mostam vele, akkor viszont furcsa volt. A színe, az állaga, a habzása. De nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, gondoltam biztos változtattak valamit rajta. Mikor Zalán kezdett ekcémásodni, akkor ugrott be, akkor néztem meg. A szokásos kék helyett ebben a flakonban valami zöldeskék zselés a mosószer és leginkább olyan illata van,mintha fenyő habfürdővel lenne keverve. Elkeseredtem. 🙁 Kidobtam rá egy rakat pénzt! 🙁 És még Zalánnak is rosszat tettem! 🙁

Hát, nem könnyű az élet! 🙁

Apa ma az alábbi postot tette közzé a Facebook-on: