A tegnapi éjszaka borzalmas volt. Zalán 5 percenként sírt fel, sikított, forgolódott, csapkodott. Valószínűleg dolgozta fel a keddi nap megpróbáltatásait. Így aztán a tegnapi nap sem volt valami fényes. Enni nem nagyon akart, nyűgös volt, sirdogált.
Féltem a következő éjszakától,  de végül egész jó volt. Majdnem kialudtam magam. 😀
Talán túl vagyunk ezen a “körön” is. Bár az eredményt egyelőre nem tudjuk, de természetesen bízunk a legjobbakban.
Most próbálok egy kicsit az itthoni dolgokra koncentrálni, mint pl. a kertben termett zöldségek befőzése, az iskolakezdéshez szükséges cuccok összeírása, ruhák számbavétele, ki mit nőtt ki, mire lesz a legnagyobb szüksége.
Rita, kérted, hogy tegyem majd közkinccsé a listát. Amint végeztem, meg fogom tenni. 🙂
Próbálok kicsit pozitívabban állni a dolgokhoz, hátha kicsit könnyebb lesz. Azt nem ígérem, hogy soha nem fogok letörni, de próbálkozom. Még mindig nem tudom,  hogy lesznek meg az iskolaszerek, miből fogunk augusztusban Budapestre utazni, majd szeptemberben is, ráadásul az minimum 2 napos lesz, de az is lehet, hogy 3. Nem tudom, miből lesz télre tüzelőnk és a gyerekeknek téli ruhája, cipője.
De azt tudom, hogy holnap lesz Zalán betegségének 2. évfordulója. A 2 év alatt rengeteg mindenen mentünk keresztül. Hogy csak példaként említsem a 40!!! altatást. És ezt a 2 évet végigküzdöttük. Szeretném hinni, hogy nyerésre állunk. Mert ebben kell hinnem! Hogy van esélyünk a teljes életre. Ezért dolgozunk, nem lankad a figyelmünk. Zalán számít ránk, mi pedig imádjuk őt! Ezért meg fog gyógyulni!