Vajon létezik olyan, hogy valaki már előre gyűlöli azt a napot ami még el sem jött? Mert én most ezt érzem! Haragszom a világra, mindenre, mindenkire!

A napunk nem indult rosszul, de valahogy mégis félresikerült. Már reggel összevesztünk apával. Apró kis hülyeségen, csak annyin, hogy nincs zsír és nem tudom megsütni a húst. De ez nem volt számomra akkora gond, hiszen fél óra alatt megfordultam Pannonhalmáról és máris megoldódott a dolog. Délelőtt aztán nem is volt semmi gond. Ebéd után apa meccsre ment, Csenge mamához, András focizni, Jázmin pedig itthon maradt minket őrizni, mert megígértem neki, hogy délután elmegyünk valamerre. Annyira rossz volt a hangulatom, hogy tudom, ha maradtunk volna, csak még nagyobb veszekedés lett volna. Így miután Zalán felébredt, elhatároztuk, hogy lemegyünk a Bakonyba Vinyére. Ez nincs tőlünk messze, kb. 15 km! Nem járunk oda gyakran, ha jól emlékszem én utoljára akkor voltam ott, mikor Jázmin 1 éves volt. Gyönyörű hely! A Cuha völgye, a kis patak, ami minden esőzés alkalmával hatalmas, veszélyes zuhataggá dagad… De most békés volt és gyönyörű! A nyugalom, a halkan csörgedező kis ér, az erdő félhomálya. Mivel Csenge nem akart velünk jönni, csak Jázminnal és Zalánnal csodáltuk. A fülledt meleg ellenére nagyon jól éreztük magunkat hármasban. A büfénél szép kis játszótér épült és Zalán óriási lelkesedéssel csúszdázott. Alig tudtam elhozni mikor már indulni kellett! De mivel már későre járt, muszáj volt jönni.

Mire hazaértünk, vége volt a meccsnek is. Sajnos eljött a nap legrosszabb része, a búcsúzás. Összeraktuk a lányok ruháit és levittük mamához. Jázmin már mondogatta, hogy nem akar mamánál aludni, de végül ő belenyugodott. Csenge viszont nem! Szegény nagyon sírt. Annyira, hogy már a kis orrocskáján folyt a víz! Annyira fájt a szívem érte! Gyűlölöm, hog nem lehetek vele, hogy külön kell aludnunk. Szétszakad a család, ha csak egy napra is! Gyűlölöm ezt az állandó fájdalmat, az állandó utazást, az állandó félelmet! Utálom a holnapot. Tudom, hogy megint nem tudok majd aludni. Ha igen, akkor megint rémálmok gyötörnek majd. Utálom, hogy korán  kell kelni és Zalánt a legszebb álmából kell felkeltenem! Utálom a hosszú utazást. Fáradtan kell levezetnem azt a 300km-t, ami holnap ránk vár. Utálom az étlen-szomjan várakozást! Mert ha Zalán nem kaphat, mi sem eszük, sem iszunk. Utálom, hogy mire hazaérünk András már nem lesz itt, mert délelőtt elutazik az edzőtáborba. Utálom, hogy ha hazaérünk, apa egyből indul dolgozni mert máshol várják. Mert másvalakinek is szüksége lesz a segítségére és minket itthagy!

Szegény kicsi Csengét úgy hagytuk ott mamánál, hogy el sem tudtam köszönni tőle. Annyira sírt! Megígértem neki, hogy egy lovacskás plüsst viszek neki holnap. De nem fogok tudni vinni! És utálom magamat! Meg mindenkit! Meg ezt a rohadt életet, hogy ennyire próbára tesz!