Ma nem vagyok kibékülve a világgal. Rossz éjszakám volt, vagyis talán inkább Zalánnak. Sokszor felsírt, hogy “ne bánts”, így aztán hiába nyugtattam  mindig, elég zaklatottan telt az éjszaka. Alig vártam, hogy reggel legyen! Már akkor felkeltem inkább, mikor apa hajnalban ment dolgozni.

A reggeli készülődés szerencsére zökkenőmentesen ment, Csenge igen nagy lelkesedéssel ment oviba. 🙂 Mondhatnám úgy is, ma 6 lóval sem lehetett volna itthon tartani. Jázmin persze más, ő nem szereti az iskolát, de szerintem inkább azért, mert nincsenek nagyon barátai. Ennek ellenére persze megy, mert mennie kell.

Miután mindenkit útnak eresztettünk Zalánnal, mi egyből indultunk is beszerezni a hétvégén kapott támogatásból amit csak lehetett. Bár ne lenne erre szükség! Tudtunk venni szénhidrát csökkentett lisztet, zabkorpát, lenmaglisztet, kölest, gerslit és sikerült beszerezni a 25 doboz BioGaiat is, ami 1 havi adagunk. Értelemszerűen abból fogy a legtöbb, hiszen azt minden gyerek kapja, nehogy betegséget hozzanak haza. Az úton már nyűgösködött Zalán, még ki is harcolta, hogy kapjon egy 600Ft-os kistraktort. Azt hittem végre nyugalom lesz, közben pedig bűntudatom volt, mert abból a pénzből kijött volna még egy csomag lenmagliszt. Útközben hazafelé pedig beugrottunk apához is egy pusziért.

Hazaérve se lett sokkal jobb kedve Zalánnak. 5 perc nyugalmam nem volt tőle. 5 perc? 5 másodperc sem. Nem tudom mi a baja, csak sírt, nem akart egyedül maradni. Leültünk rajzolni a tegnap kapott kis asztalához, de az is csak addig volt jó, míg én rajzoltam. Nem akart csinálni semmit nélkülem, nekem pedig lett volna éppen elég munkám, hiszen mosnom, főznöm, takarítanom is kellett volna. Minden nagyon nehezen ment délelőtt.

Amúgy sincs ma túl jó napom. Mindenre és mindenkire haragszom. De legjobban talán az életre. Vagy a sorsra? Miért van az, hogy másnak egész életében nincs annyi gondja amivel nekem/nekünk meg kell birkózni egy hónap alatt? Miért kell átélni Zalánnak gyerekként azt, amit felnőttként se lenne szabad senkinek?

Egyszerű dolgokra vágyom! Hogy reggel puszival indíthassam útnak Zalánt is az oviba, hogy elmehessek dolgozni. Hogy ne azt kelljen számolgatnom, hogy melyik gyereknek jut és melyiknek nem csoki. Hogy bemenjek egy virágboltba és megvehessem magamnak azt a gyönyörű orchideát, amit már időtlen idők óta szeretnék. Hogy elmehessek és lelkiismeret furdalás nélkül megvehessem Andrásnak a kapbátot, amit ő szeretne. Hogy mikor kinyitom a pénztárcámat, ne kelljen kétfelé válogatnom a pénzt, hogy mi megy Zalánra és mi a többiekre (ez legtöbbször üres), hogy ne kelljen a többiek rekeszéből áttennem a pénzt Zalánéba. Csak olyan életet szeretnék, mint az emberek 90%-nak van! Hétköznapi problémákat, hétköznapi anyagi gondokkal és hétköznapi betegségekkel. Arra vágyom, hogy Zalán elé sültkrumplit tehessek vagy aranygaluskát, szilvás gombócot… Azt szeretném, ha csak egyszer egy hónapban, de a család együtt elmehetne a McDonald’s-ba, ahova a lányok annyira szeretnének elmenni. Azt szeretném, ha a fiamnak nem kellene szégyelnie a családját!

De ehelyett csak a félelem van. A félelem a betegségtől, a téltől, a nincstől. Másnak a karácsony a legszebb ünnep az évben. Nekem görcsbe rándul a gyomrom már most, ha rágondolok. Ma annyira, de annyira elegem van mindenből! Hát már soha nem lesz jobb? Nem volt elég még ez a 2 év?