Leszakadt az ég! Kint is, bent is!

Reggeli kalandok után szembesülni kellett ismét azzal, amivel már rég nem foglalkozta. Csak bántott belülről. Azzal kellett szembe néznem, hogy vagy leáll az öcsike blogja vagy csinálom én. Magam részéről próbálom ezt fenn tartani, de lehet, hogy nem tudok olyan sűrűn írni. Mivel dolgozom egy pár helyen.

Már csak pár nap és újra nyakunkba vesszük a nagy utazás által átélt élményeket.Utazás lesz és ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk hamar jövünk is haza. S akkor ebben az évben szemészetre nem is kell menni vissza. De igen, mivel Zalán részéről szeretnénk megköszönni egy kis aprósággal a Doktornéninek, s az ápoló néniknek, az altató doktorbácsinak az elmúlt egy évet.

Szeretnénk köszönetet mondani azoknak akik az elmúlt napokat, heteket, hónapokat segítették, színesítették nekünk. Gondolok itt a tüzifára amit szakadó esőben hordtunk be, De nem számított. A pannonhalmi beresütésre ami nem jött volna létre a pannonhalmi emberek és a szervezők nélkül. A rengeteg kupakora, amit folyamatosan kapunk. Annak a pár embernek aki folyamatosan szervez!

Köszönöm a bajtársaim szeretetét, s persze a gyerekeimnek, hogy kitartanak mellettem. András,a ki lassan belerázódik a gimnazisták nagy életébe.  Jázmin aki már talán barátkozik. csenge akit csak úgy lehet fegyelmezni, ha azt mondjuk neki, másnap nem mehet oviba. Öcsi meg az öcsi, aki mindent megmond s megmagyaráz.

Ja és köszi azoknak akik áskálódnak. Ráébresztettetek arra, hogy ti csak kevesen vagytok. Kevesen… Kevesen! Egy szerencséjük van, hogy nem a gyerekeimet bántják.

Nehéz így az élet. De a harcot folytatjuk a háborút megnyerjük!

Egyelőre ennyi, lesz ez még így se!

Apa!