Tegnap még verőfényes napsütésben készítettem ezt a képet. Azt hiszem,  ez Zalán ajándéka a közelgő anyáknapja alkalmából, ugyanis ez a kis orgonabokor Zaláné és először bontott virágot. Ugye emlékeztek még a történetére? <3
Nos, ez a kis bokor csak növekszik és most már virágot is hoz. Nő, mint Zalán, aki lassan 3 éves lesz! Micsoda nagy idő! Annakidején, 2013. augusztus 1-én, mikor megtudtuk, hogy Zalán nagyon beteg, csak álmodoztunk arról, hogy eléri ezt az életkort. Bízni nem tudtunk azokban a viharos időkben. Azt hiszem az álom tartott életben!
De eltelt ez az időszak. Úgy, ahogy, de elértük ezt a kort is. A lelkem mélyén szeretnék abban bízni, amiben akkor hittem, hogy ha elérjük ezt az életkort, innen már jön a gyógyulás, hiszen nemsokára kimerülnek a daganatok. Igaz, azóta sokat láttam, tapasztaltam és tudom, ez korántsincs így, de valamiben kell bízni!
Az életünk ugyanabban a mederben folyik, amiből az elmúlt pár évben. Nem mondhatom, hogy sokat változott volna. Voltak nagyon nehéz időszakok és voltak gyönyörűszép napok is. Zalán egy igazi kis gazfickóvá cseperedett, aki ha nem lenne közöttünk ez a szörny, szeptembertől oviba menne. El se hiszem! 🙂 Az én örökmozgó, cserfes szájú kis szőke hercegem bekerülne a híres magyar közoktatásba. 😀 De nem így lesz, ő még nem mehet!
De ez nem is számít, hiszen olyan jól elszórakoztat itthon. 🙂 Mindig kitalál valami galádságot, amit elkövethet. Sokszor szed nekem virágot. Imádja a virágokat. 🙂 A legjobban viszont azt szeretem, mikor reggelenként ébredéskor átöleli a nyakam és hozzám bújik. Van, hogy pár percre még visszabólint, de a nyakam akkor sem engedi el. Ebben a pár mozdulatban annyi szeretet van, hogy bármit megtennék, hogy örökre érezhessem a kis kezét, ahogy átölel. <3