2016.05.03.
Kezd összeállni a hétvége, pontosabban inkább a szülinap. Lényegében már minden megvan, a szervezés részét is letudtuk. Kiosztottuk a munkákat. 🙂 Papa és mama is lázban ég már, egyik főz, másik süt. 😀 A “szokásos” bográcsot papa készíti, eddig mindig nagyon finomra sikerült. Mama süti a híres tepertős pogácsát (már csak ezért is megérné eljönni!), remélem idén kicsit bővebben szabja a sót! 16 órakor rendőrautó, 16:30 körül pedig tűzoltó fog érkezni Zalán üdvözlésére. Reméljük élvezni fogja!
Eddig úgy tűnik az idő is talá kegyes lesz hozzánk és sütni fog a nap! Eső ne legyen! Igyekszünk azt a pár órát jó kedvvel eltölteni, hogy Zalán érezze, akkor minden érte van. Ő nekünk mindent megér! Mindent és bármit! Már az is nagy mellbevágás volt, hogy kiderült a betegsége, nem még az elmúlt évek tortúrái. Azt szeretném, ha ez a nap csak róla szólna, az ő csöpp kis életéről, az ő vágyairól, amit igyekszünk teljesíteni. Igaz, mi drága ajándékot nem tudtunk neki venni, csak egy kicsit. Mást terveztünk, hiszen a cél egy névre szóló futóbicikli lett volna vagy egy kis kerti ház, de a kocsi és most a bérlés főleg közbeszólt. Ebben a hónapban több számlánk is el fog maradni, ezt már most látom, de ő az első! Mikor hozzám szokott bújni, mindig mondom neki, hogy ő az életem, a mindenem. Imádom, ahogy a csöpp kis karjaival átölel. Annyira jó! <3
Érte vállalom azt is, hogy sokan gonoszak velünk, olyanokat vélnek tudni, amit mi is elképedéssel hallunk. Ilyen a “félmilliós” medencénk, ami tavaly akciósan (már nem emlékszem pontosan) 20 ezer körül volt és sok-sok segítség által jött össze, ilyen az ugrálónk, ami egyesek szerint “többszázezer”. Itt pedig az az igazság, hogy ha úgy kapunk adományt, hogy az adományozó kéri, egy bizonyos részét a gyerekekre költsük, akkor az ő vágyainkra és szükségleteikre áldozunk. Igen, biztos, hogy a szülinap kapcsán is kapunk majd hideget-meleget, hogy minek a felhajtás, stb… Mondanám, hogy nem érdekel… De! Minden alkalommal a lelkembe tipornak ezekkel a megjegyzésekkel. Ezeket mind, egytől egyik azért tesszük, mert nem tudjuk mi vár ránk. Zalánt addig kell ünnepelni és addig kell széppé és élvezetessé tenni minden napját, főként a nevezetes napjait, amíg lehet. Amíg itt van. Bármilyen borzasztó is leírni és higgyétek el, szülőként, anyaként ez még borzalmasabb, de nem tudhatjuk biztosan, hogy akár jövőre tudunk-e még születésnapot tervezni neki. Sajnos ez a betegség alattomos, kiszámíthatatlan! Bárcsak ne így lenne!
Ma elvittük Zalánt a tüdődokihoz.Hááááát… Felemás érzéseim vannak! Az orvos szerint nem asztma, hanem inkább valami nehezen múló felsőlégúti nyavajára gyanakszik. Volt allergiavizsgálat is, pontosabban csak a fele, a másik felét 1 hónap múlva kell elvégezni. Egy szem 2+-es fűallergián kívül mást nem tudott kimutatni a teszt. Egyelőre a következő alkalomig egy szteroidos orrspray-t és Beroduált kapott arra az esetre, ha nagyon befulladna. Folyt. köv. júniusban.Csalódott vagyok! 🙁
Az agyam viszont még mindig leginkább az autón jár. El se tudom képzelni mi lesz, ha a héten sem készül el, hiszen jövő héten Budapestre kell menni. Rettenet ez az egész! Szóval ez van! Lehetne jobb is, de mégis csak ez van ésnem rajtam múlik a dolog. Ha több pénzem lenne már robognék másik szerelőhöz vagy nem tudom, de most már kétségbeesett és tanácstalan vagyok mi legyen! 🙁