Az elmúlt fél nap alatt 2 nagy döntést hoztunk. Bármennyire is fáj szegény Csengének, a mai kirándulással véget ér az ovisélet. Annak ellenére hoztuk ezt a döntést, hogy minden reggel sírás volt, ha Csenge valamiért nem mehetett oviba. Imádott ott lenni. A kis barátnőket, az óvónéniket, a fejlesztő pedagógust, aki saját elmondása szerint nagyon szeretett Csengével dolgozni, a dadust és mindent. Ennek sajnos Zalán érdekében most véget kell vetni. A másik fontos döntésünk egy újabb étrend-kiegészítő, a Gabolexin forte és plus bevezetése. Már régóta terveztem, de egyrészt rettentő drága, másrészt úgy gondoltam,  amíg nincs rá szükség,  addig nem is kell annyira. Most viszont úgy érzem teljes erőnkkel az immunrendszer erősítésére kell ráfeküdnünk, hiszen mióta Zalán betegesebb lett, azóta vannak a kiújulások is. Persze biztosan nem tudom, hogy ezért.  Ebben a betegségben semmi sem biztos, maximum az, ami már megtörtént.  De én az elejétől meg vagyok győződve arról, hogy egy erős immunrendszert nem tud legyőzni a rák!
Tudom, nehezebb lesz! Mégtöbb lesz a kiadás. De már nem tudok mit kitalálni. Illetve abban is biztos vagyok, hogy ha kell, én nem eszem, de Zalán megkap mindent! Mert akarom, hogy éljen, két szemmel éljen és 2 látó szemmel éljen!
Tegnap kikértem a doktornéni tanácsát szemtapasz ügyben, ugyanis már egy ideje leálltunk a tapaszolással, mert Zalán nem viselte el. Tanácsként annyit tudott mondani, hogy próbáljuk vele megbeszélni, hogy csak egy bizonyos ideig lesz a jó szemén a tapasz, míg felöltözik, míg megebédel, hasonló… Ma ezt öltözéskor ki is próbáltuk. Volt sírás, keserves, de muszáj! Sajnos ismét a jó szemét érinti a lehetséges kiújulás, így minél nagyobb (hülyeség, mert alig lát valamit Zalán a jobb szemével a periférián) látástszeretnék megőrizni a bal szemén. Nem tudjuk mi lesz a vége. 🙁
Tudom, sokan vagytok akik mellettünk álltok, biztattok minket, szorítotok nekünk. Sajnos azt is tudom, vannak, akik ellenünk “dolgoznak”. Nem kell engem/minket szeretni. Nem kell egyetérteni a döntéseinkkel, nem kell helyeselni azokat. De az ellenem/ellenünk irányuló esetleges unszimpátia ne érintse, ne gyengítse Zalánt. Ő még csak 3 éves! Életet érdemel, játékot, nevetést és boldogságot.
Tegnap jutott ebből a boldogságból Zalánnak.  Doktornéni megszavazott neki egy tűzoltóautót a hősies viselkedéséért,  de végül csak egy gyurmát választott magának hazafelé az Auchanban. Azonban mikor hazaértünk, egy nagy adag játék nézett vele szembe az ajtóban. Míg nem voltunk itthon,  egy kedves követőnk elküldte Zalánnak a megúnt játékaikat. Azt a boldogságot látni kellett volna a kicsi arcán! Csak annyit mondott: “Aztaaaa”.

Bár a kép már ma délelőtt készült, de talán látszik rajta a lényeg. 🙂
Hogy hogy értékelem a helyzetet most, egy lehetséges kiújulás árnyékában?  Nem tudom!  Le vagyok ülve lelkileg, mint az iszap. Annyira, de annyira túl akarok már rajta lenni! Biztos voltam benne (vagyis ebben a hitben ringattam magam), hogy már nem lesz több kiújulás, vár a nyár…
Ehelyett… A nyár vár, jövő héten még Jázmin is kirándulni megy Bécsbe a sulival, eurot kell váltanom, készülnünk kell anyám költöztetésére, András még holnap levizsgázik, majd kedden kirándul. Csak ezt szeretném már! Nem kell rossz hír, sőt, semmi sem kell már! Boldogságot akarok és egy kis nyugalmat. És 4 egészséges gyereket!