Csak hajnalban indultunk útnak, nem tegnap délután. Ennek a döntésnek költségtakarékossági okai voltak. Egyre több az elmaradt számlánk, hónap végére így is komoly nehézségeink voltak már. 

Hajnali 4-kor keltünk, 5-kor indultunk. Most András tartott velünk. 7 órakor már a parkolást indítottam a kórház előtt. Tervek szerint 3 szemcsepp után következett a vizsgálat. A szemcseppeket szokás szerint nagyon rosszul viselte. A vizsgálatra nem mentem be, mert majd meghasad érte a szívem minden alkalommal és ő is rosszabbul viseli, ha ott vagyok. Mondtam apának, velem csak az eredményt közölje. Ahogy becsukódott az ajtó Zalán mögött,  jött az ismerős gyomorgörcs. Itt már éreztem, baj van! Nem telt el talán 5 perc, már nyílt az ajtó és megtudtam, hogy megyünk a műtőbe. Gyorsan megvizsgálta Zalánt az altatóorvos és mivel a fagyasztás nem kicsit fájdalmas, szinte egyből, előre meg is kapta Záa fájdalomcsillapítót. Most itt ülünk a műtétre várva, ami kb. fél órán belül lesz. 🙁

Zalán túl van a műtéten. Tulajdonképpen nem is tartott sokáig, kb. fél vagy háromnegyed óráig és már jött is. Attól a pillanattól, hogy apa átvette, majd rögtön utána én, kb. 1 órát sírt. Nem is sírt, üvöltött, hogy nagyon fáj, csíp, stb… Bármennyire is sajnáltam, nem tudtam rajta segíteni. Próbáltam nyugtatni, ami nem akart sikerülni, egyre csak sírt és sírt! Mikor már kezdtem azt hinni, hogy jobban van, kezdődött előlről. Hullámokban jött a fájdalom, Zalán pedig magát megfeszítve sírt. Úgy éreztem, órák teltek el így, de szép lassan csengesedett a sírás, bár még sokáig hüppögött. A kis szeme kicsit vérzett, de egy idő után már csak könnyezett. Mindenesetre nagyon bedagadt és elég ronda is, be is vérzett. 🙁 A nagy sírás után aztán apa futott innit venni, de Zalán nem akart inni. Nagy nehezen vettük csak rá. Utána már az evés könnyebben ment! 

Sokat kellett várnunk, míg a doktornéni kijött a műtőből. Zalán már türelmetlen és fáradt is volt, sírdogált. Míg vártunk, addig elmentem és beszereztem a fájdalomdíjat, a helikoptert. Sokára lett zárójelentésünk is, receptet is kaptunk szemcseppre, mert tényleg elég ronda lett a kis szeme. És végre haza indulhattunk. Zalán Budapest határában már el is aludt és majdnem hazáig aludt. Mikor felkelt, mondogatta, hogy fáj a szeme. Gondolom ez még egy darabig így lesz. 🙁

Nem gondoltam volna,  hogy még egyszer meg kell küzdenünk ezzel a szörnnyel. Bár a múlt hónap óta éreztem, hogy visszatért. Hogy ezt megint hogy csináljuk végig? Fogalmam sincs!  Nyakig úszunk az adósságban, több havi elmaradt számlánk van, mert mindent,  de mindent Zalán életének megmentésére szántunk és szánunk.

Ma még semmit sem ettünk, mindössze Zalánnak vettünk enni, hogy ne fogyjon a pénz. Minden fillérre szükségünk van és most újra szükségünk is lesz! Hogy meddig, azt nem tudjuk. Szeretnénk már túl lenni ezen, de ezek szerint még nincs vége. Nagyon nincs vége. Hogy ezt újra hogy fogjuk kibírni, azt sem tudjuk. Érzem, hogy egyre gyengébbek vagyunk. Külön-külön és együtt is. Újra nagy szükségünk van a segítségetekre. Újult erővel kell a diétába belecsapnunk, még szigorúbban be kell tartanunk. Ez nagyon sok pénz! 🙁

Nem adhatjuk fel, hiszen Zalán sem adja fel! 31 műtéten van túl! Tartozunk neki azzal, hogy mindenünket feláldozzuk, csak ő élhessen!