2016.07.05.
Este szó szerint beájultam az ágyba. Annyira fáradt voltam, hogy hallottam, hogy mond valamit apa, válaszoltam is, tettem is amit kellett, de nem értettem miért teszem azt, amit teszek. Azt hiszem a lelki fáradtság a legrosszabb, mert hiába aludtam, nem pihentem ki. Ugyanaz a fájdalom van a szívemben, mint tegnap. Annyira fáj, hogy már-már hányingerem van tőle. Nyom, szúr, lüktet bennem ahogy Zalánt nézem, aki mellettem alszik.
Szerencsére most alszik! Elég kemény éjszaka áll ismét mögött. Szokás szerint ismét a rémálmokkal küzdünk. Az éjjel többször is megküzdött velük. Rohamokban jött és halálra rémisztett. Zalán annyira sírt és úgy befeszítette magát, hogy alig tudtam megtartani. Egyre csak azt kiabálta, fáj a szeme. Aztán hirtelen hozzám bújt és aludt tovább. Tudom, hogy ez most ismét napokig el fog tartani. 🙁 Mint mostanában minden alkalommal.
Nem volt még időm megemészteni a tegnap történteket. Nem volt időm gondolkodni. Néha-néha előbukkan egy-egy gondolatfoszlány az agyam mélyéről és olyan kérdések vetődnek fel bennem, hogy lehet jobb lenne külföldön kezeltetni Zalánt. De tudom, hogy a doktornéni mindent megtesz érte és még mindig ez a legkevésbé rossz és kellemetlen kezelés. Aztán nem hagy nyugodni az őssejt kezelés lehetősége sem. Tudjátok, ez már többször felvetődött bennem. Azonban olyan gyerekcipőben jár még ez a technika és annyira drága. Azt tudom, érzem, nem tudom ezt többször végigcsinálni!
Mostanában nem tervezünk elmenni semerre! Szombaton jótékonysági foci, oda mindenképp megyünk. Reméljük addig Zalán szeme is leapad és felszívódik a bevérzés, mert most elég csúnya. A szemcseppentés pedig csak közelharc árán megy. 🙁 Gyertek ti is, és kérlek segítsetek! Ne nekem, én már éltem. Zalánnak, hiszen ő még csak 3 éves! Régen sokat írtam a terveinkről, az álmaimról. Szeretném elkísérni az óvosba és nem fogom bánni, ha sírni fog értem ha otthagyom, mert a sírás is az életet jelenti. Szeretném büszkén vinni az első osztályba, a kezét fogva alakítani a betűket. Szeretném nagy csokorral elballagtani nyolcadikból, majd a középiskolából is. Szeretnék ott lenni, mikor szerelmes lesz, majd családot alapít. Szeretném neki elmondani, mi történik ha gyereket vállal. Ezek most álmok és messzi célok. Olyan álmok, amik minden gyerekre várnak, akik egykor felnőttek lesznek! Zalánra nem biztos, hogy vár ez az álom, de mindent meg fogok tenni, hogy ő is és én is átélhessük ezeket. Ezért kérlek titeket, segítsetek! Segítsetek, hogy életben maradhasson, hogy talán láthasson is.