2016.07.31.

2016.07.31.

Ez a kép éppen 3 éve készült. 1 nappal az ítélet előtt! Milyen picike volt Zalán és mennyivel kisimultabb volt még apa arca.

Szeretem, hogy reggel a Facebook feldobja az elmúlt évek emlékeit. Annyira jó visszanézni őket! Még akkor is, ha tudom, már soha nem leszünk olyan család, mint régen. A félelem gyökeret vert köztünk és mindentől félünk. A betegségtől, a jövőtől, a kilátástalanságtól, magától az élettől. 

Érdekes ez a kettősség, ami bennem van. Egyrészt a félelem, mint alakul Zalán kicsi sorsa, másrészt az öröm, hogy ő most itt van, 3 évvel az ítélet után is és békésen szundizik mellettem. 🙂 Mondhatnám,  hogy reményt ad, de ez nem igaz. Inkább örömöt! Még a sok huncut csínytevésével is. Akkor is, ha már ezerszer elmondtam,  hogy délben nem megyünk ki a lakásból, mert nagyon meleg van, nagyon süt a nap és ő nem éghet le. Persze,  azt nem mondom neki, hogy azért nem, mert alapból nagy esélye van a daganatra és ezt nem szeretnénk tetézni. Majd ha eljön az ideje! Majd ha már megérti!

De hát még első a móka és a játék. 🙂 A homokozás, motorozás, bringázás, medencézés… És ez így a jó! Ameddig csak lehet, maradjon js gyerek!

Tegnap nekiálltunk apával és elrendezgettük az iskolás holmikat. Helyükre kerültek az íróasztalok, Csengéé Jázmin íróasztala mellé. 🙂 Szétválogattuk az iskolaszereket, rendszereztük kinek mi kell még és örömmel láttuk, hogy már csak 3 csomag 12-es színesceruza, 4 db B-s grafitceruza és 50 db hurkapálcika hiányzik. Ez már nem sok! 🙂

Sajnos a ruhák még teljes egészében hiányoznak. A tornacuccba való ruhákat még talán összeszedegetjük és Csengének tornacipője is van már, de Jázmin keményebb dió. Neki mindenképpen kell majd tornacipőt vennem. És nem csak tornacipőt. A tegnapi leltár szerint egyik lánynak sincs utcai cipője. 🙁 Jázminnak és Csengének leggingsre és kardigánokra lenne a legnagyobb szüksége 122-128-as és 140-146-os méretben, Andrásnak komplett ruhatárra. 🙁 Farmer 28-29-es bőség. A hosszt sajnos nem tudom, de András 182-185 cm magas. Pulóverre, kardigánra neki is szüksége lenne. Kérlek, ha tudtok, ebben segítsetek!

András iskolás szerei még hiányoznak, igaz, nála pontos leltárt még nem végeztem. Már csak azért sem, mert neki nincs listája a beszerzendő dolgokról. Minden csak szeptember elején derül ki, ahogy a szükséges könyvek is. 

Szükségünk lesz még 2 íróasztali lámpára is a csajoknak. Ezt megpróbáljuk idővel beszerezni. 🙂 Zalánnak annyira megtetszett Csenge íróasztala, hogy egyből ki is jelentette, az bizony az övé. Ő fog ott rajzolni. 😀 Végül megállapodtak, hogy közös lesz. 🙂 Kicsi maki! Remélem neki is vehetek majd íróasztalt és tanulunk rajta majd nagyokat! Milyen messze van az még! 🙂 De eljön! Remélem! 

Csütörtökön mennénk/megyünk “haza” Kőszegre. Hogy tényleg megyünk-e, még mindig nem tudom. Andrásnak nincs ruhája, cipője, ez még addig megoldásra vár. És még annyi minden van, amit addig meg kellene oldani. Természetesen Mázli jön velünk, hiszen ő az 5. gyerekünk és nélküle nem lenne ugyanolyan a “nyaralás”. 🙂 Mi sem lennénk nyugodtak és biztosan hiányoznánk neki. Zalán is imádja nyúzni és a csajok is nagyon szeretik. Igazi terápiás kutya, ahogy a cicáink is azok. Kár, hogy a halakat csak nézni lehet, bár Csenge rendszeresen megpróbálja símogatni is őket! 😀

Holnap lesz a 3 éves évforduló, de ma még nem szeretnék emlékezni a sok küzdelemre, ami ez alatt az idő alatt történt. A többit pedig majd meglátjuk! 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

öt × 5 =