A tegnapi nap a szokottnál is rosszabbul sikerült miután kézhez kaptam az új végrehajtó szerelmes levelét. Nem értem még mindig, hogy a tavasszal túlfizetésként jelentkező összegből hogy lett még tartozás. 166 ezer! Pfff! Akárhogy is számolom, az még több hónap letiltás. Pedig emlékeztek mennyire pozitívan léptem bele ebbe az évbe? Biztos voltam benne, hogy letelik! És puff neki, idén karácsonykor ugyanott leszünk,  mint tavaly. 🙁

Nyakunkon az iskola is és én annyira nem akarom! Az egész lényem tiltakozik ellene. Olyan jó volt, hogy itthon voltak a gyerekek, bár nagyon gyorsan elröppent a nyár. És milyen jó volt otthon! A sok emlék, helyek, ahol egykor boldog voltam. A magyarórák, amikre sokszor nem mentünk be, hanem helyette “csavarogtunk”. Az iskola nagy kapuja, amin annyiszor bementem, az udvar, ahol esténként már sötétben botladozva indultam haza. 🙂 Ezek mind olyan helyek, amiket meg akartam mutatni a gyerekeknek. De szívesen visszamennék!

Nem voltak ekkora gondjaim! Nem volt ennyi álmatlan éjszakám! Így utólag azt mondom, boldog voltam.

És most? Annyira szét vagyok esve, hogy már leírni se merem. Igyekszem mindig felállni és továbbmenni, mert muszáj a gyerekek miatt, de egyre nehezebb és mikor úgy érzem, sikerülni fog, egy újabb jó nagy seggberúgás következik az élettől.

Próbálok pozitív maradni és előre gondolkodni, ami sajnos csak néha sikerül. Legtöbbször maguk alá temetnek a nehézségek. Minden apróságban ellenséget látok, legyen az egy kis sántikálás Zalánnál vagy egy fél elejtett szó. Mert igen, napi szinten kapunk támadásokat. Egyesek azt tanácsolják, ne teregessem ki ennyire az életünket, mások azt, merjünk segítséget kérni és minél többet postoljunk. Hol az igazság? Melyik tanácsot kövessem?

Igen, mikor itthon vagyunk és nem Budapesten,  a legnagyobb gondot az anyagiak hiánya okozza akkor is, ha apa rengeteget dolgozik azért, hogy kicsivel több legyen. Vasárnap mozgóőrségbe megy, de volt már szó hétvégi lakásfestésről is Budapesten ottalvással. Csak hogy kicsit előrébb jussunk. Á, cudar élet ez így! Sokszor abban sem vagyok biztos, hogy tovább akarom csinálni. De nincs választás! Kell és kész! Zalán akkor is meg fog gyógyulni!