2016.09.02.

2016.09.02.

Annyi minden történt tegnap is, hogy leírni is sok. De már reggel az érzelmek viharába kerültem.

A busz indulása előtt 2 perccel még nem volt meg András bizonyítványa, hiába rágtuk a szájába előző este, hogy pakolja össze a holmiját, mert reggel iskola. Így történt az is, hogy első nap reggelén elszakadt a táskája (idén nem kapott újat, azt mondta jó neki a régi) de olyan helyen, amivel nem tudtunk mit kezdeni. No akkor jó reggelt! 


A lányokkal semmi gond nem volt, Csenge hatalmas kedvvel készülődött az első iskolai napjára, ahova én kísértem el. Igyekeztem mindent elmondani neki ami hasznára válhat, de tudtam jó helyen hagyom, minden rendben lesz. Főleg úgy, hogy Jázmin is rajta tudja tartani figyelő szemeit. 🙂 Így is lett, minden rendben lezajlott! 

Már hazaértem és itthon voltam, mikor éreztem, rezeg a kezemben a telefon. Megnézve azt hitt rosszul látok, mekkora összegű utalás érkezett. Lényeg a lényegben, egyből hívtam a végrehajtót mennyi az annyi. Legnagyobb döbbenetemre mikor mondtam, hogy egyösszegben szeretnék fizetni, nagyon készségesek lettek, egyből nem kellett apa sem, hogy felvilágosítást kapjak. Nem úgy, mint mikor érdeklődni szerettem volna hogy s mint áll az ügy. Megtudtam, hogy bár kamatozott már ismét az összeg (nem egészen 1 hét alatt!!!) de át tudom utalni. Sőt, a kis hölgy nagyon készséges volt. Elmondtam a helyzetünket röviden összefoglalva és kértem, hogy mivel az előző végrehajtó ennyire megkeverte és elhúzta az ügyet, most már sos intézkedjenek a letiltás megállításáról. Persze ígérni nem tudott semmit, mert a hivatalos 30+30 nap, de megígérte, hogy felírja a nevet és megtesz amit tud! Igaz, közben kiderült, hogy azért lett ennyi az összeg vagyis újra ennyi, mert a bank már eladta a már minimális tartozást egy követeléskezelő cégnek aki ismét rácsapta a költségeit… Bánom is én már! Csak szabadulni szeretnék!  Lényeg a lényegben, hogy elutaltam! Tiszták vagyunk és már csak várnunk kell! 

Ez a napkezdet akkora löketet adott a naphoz, hogy ahhoz képest, hogy pörögnöm kellett volna, én akkora fáradtságot éreztem egész nap, hogy alig álltam a lábamon! Pedig még mennyi elintézni való várt rám! Mindent sorjában intéztem, de délután már éreztem, lassítanom kell, mert baj lesz.

Soknak érzem most ezt a helyzetet annak ellenére, hogy örülök nagyon-nagyon. Most a ház körüli hercehurca visel meg. Lassan aktuális lesz a kifizetése, de még nem állunk úgy anyagilag, hogy ki tudjunk fizetni egy ügyvédet. Nem lapul valamelyikőtök között egy ügyvéd vagy jogász, aki tudna tanácsot adni a szocpollal kapcsolatban is? 

Itt a költözés is és a dédi házán még a teraszt is helyre kell hozni még idén, mert félő, hogy leszakad. Most kinyílnak makd előttünk a lehetőségek de kicsit félek is tőle. Hiszen 6 éve éltünk a letiltással,  ebből 3 évig a betegséggel együtt küzdöttünk ellene. Ma ismét egy új nap virradt ránk, de még mindig nem tudom felfogni.

Most a kicsit tapasztaltabbaktól szeretnék segítséget kérni! Hogy álljunk neki az ügyek intézésének? Hova menjünk először? Valakitől kaptam kb. 1 hónapja egy telefonszámot a szocpollal kapcsolatban de nem találom. El tudnád küldeni ismét ha magadra ismersz? 

Úgy érzem szétszakad a fejem a sok gondolattól és a most már tényleg megoldásra váró dolgoktól. Költözés, felújítás, jaj! Tudjátok mekkora öröm ez a gond mellett? Az életben előszöe saját tető lesz a fejem felett, ahonnan nem kell kiköltözni, ha a tulaj úgy gondolja? 

Persze mi még nem tudunk átköltözni, pedig annyira, de annyira mennék! De Zalán miatt nem tehetjük! Kérném a segítségeteket ismét!  Most már tényleg szükség lenne az alábbi dolgokra:

Szakértelem (villanyszerelés, kőművesmunka), járólap, laminált padló (parketta, hajópadló, bármi csak ne szőnyegpadló), festékek, egy bejárati ajtó kerettel és egy nagy ablak kerettel, radiátor. Mindent igyekszünk megoldani mi is, de apa legkorábban fél év múlva kaphat hitelt. Persze mi is szeretnénk minden követ megmozgatni, hogy Zalán végre egészséges környezetben élhessen, ahol nem jönnek ki a békák a fürdőkád alól és nem úszik penészben a fal. Most talán végre célegyenesbe fordulunk és neki is több, nagyobb esélye lesz a gyógyulásra.

Zalán érezhette a tegnapi öröm szülte feszültséget, mert feltűnően nyűgös volt. Persze gondolni se akarok arra, hogy valami nincs rendben vele, mindenesetre az elmúlt hetekben ismét az ekcémájával küzdünk. 🙁 De majd az egészségesebb környezetben…  Ugye? Jó lesz neki!


2 thoughts on “2016.09.02.”

  1. Kedves Enikő! Jövő héten, vagy az azt követő héten viszem a laminált padlót, amit ígértem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

húsz − tizenhét =