Tegnapelőtt este volt egy rövid de érdekes beszélgetésem Zalánnal. Azt kérdezte, mikor megyünk Budapestre. A válaszomra, majd a feltett “miért” kérdésemre azt felelte, “mert beteg vagyok”. Mikor mondtam neki, hogy ő nem beteg, csak annyit válaszolt, ja, akkor csak vicceltem. 

Nem egy nagy beszélgetés, de elgondolkodtatott vajon ő mit ért már a körülötte zajló dolgokból. Apától is és egy retinoblasztómában érintett másik embertől is próbáltam megtudni, mikor tudatosult bennünk a betegségük, illetve egyik vagy mindkét szemük vaksága, de konkrét választ nem kaptam. Kicsit elbizonytalanodtam a nevelésével kapcsolatban.

Eddig úgy gondoltam, nem akarom másnak nevelni, nehogy kevesebbnek érezze magát másnál. Ő nem kevesebb, ő több! Most viszont, bár még csak 3 éves múlt, nekem úgy tűnik, ő érzi, hogy más, mint a többiek. Nem tudom mitévő legyek és ebben azt hiszem csak nagyon-nagyon kevesen vannak, akik tényleges tanácsot tudnak adni. 

Szeretem a Facebook emlékeket visszanézni. Zalán a kiskori képein mind mosolyog vagy teliszájjal nevet. Mostanában viszont sokkal több a sírás és nekem most nem tűnik úgy, mintha egy boldog kisember lenne. Pedig nagyon szeretném! 

Annyi, de annyi kisgyerek adta fel a harcot azóta, hogy Zalán is beteg is és mikor az anyukák fájdalmával találkozom,  szinte lelkiismeret furdalásom van. És közben egyáltalán nem akarok lemondani róla!

Nagyon nehéz lelkileg megélni, hogy a gyerekem beteg, miközben igyekszem tagadni előtte és nem tudom mikor teszek jót neki. Felelős döntést kell hoznom minden tekintetben az életével kapcsolatban, legyen az az étrend-kiegészítők alkalmazása, vagy kiegészítő kezelések, bármi. Felelősen kell döntenem a jövőjével kapcsolatban,  hiszen ő más, mint a többi, mégis ugyanolyan esélyeket szeretnék neki!

Sokszor érzem úgy,  hogy rosszul döntök, sokszor nem vagyok biztos magamban. 

Többször is felvetődött kérdésként Zalán diétája. Mint jópárszor leírtam, Zalán csökkentett szénhidrát tartalmú diétán van, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem ehet szénhidrátot (és emiatt kaptam is már felháborodott “szerelmeslevelet”), hanem azt, hogy igyekszem a finomított, gyors felszívódású szénhidrátot minél nagyobb arányban kiiktatni az étrendjéből. Helyette kap lassú felszívódású, teljes kiőrlésű szénhidrátot. Azt tudni kell, hogy ahhoz, hogy az életfunkcióink megfelelően működjenek, az anyagcserétől az agyműködésig, napi kb. 80g szénhidrátra van szükségünk. Az viszont nem mindegy, hogy agyoncukrozott ételekből visszük ezt be és esélyt adunk a daganatoknak vagy megválogatjuk az ételeket és talács csökkentjük a lehetőségét a szörny visszatérésének. Én ezt nem szeretném! Zalán fejlődik, nő, okosodik a diéta ellenére is. Értelemszerűen alkalmanként kap egy kis csokit (azért igyekszünk a diétást adni neki) Zalán és ha egy fagyit megkíván sem mondhatjuk neki azt, hogy a többiek kaphatnak, ő nem. De törekedünk a minimalizálásra! Ebben legnagyobb segítségünk a kalóriabázis, ami ha beütöm a hozzávalók súlyát, nem csak a kalóriát, a szénhidrátot is kiírja. Így aztán Zalán pl. imádja vacsorára a virslit, light majonézzel vagy update ketchuppal, kenyér nélkül. A kenyeret nem is nagyon szereti. Az estéinkhez pedig az étrend-kiegészítők annyira hozzátartoznak, mint a fogmosás!

Hogy mindezt miért alakítottuk ki így? Mert nagyon sokáig szeretnék úgy ébredni, hogy Zalán alvó arcát látom magam mellett a párnán és nem az angyalok közé kell küldenem a születésnapi megemlékezés sorait, hanem kezébe adni az ajándékát! És még mindig nem tudom mikor teszek jót neki!