Tervek szerint ébredtünk és indultunk, aztán már nem a tervek szerint érkeztünk. 

Az M1-M7 bevezetőn baleset miatt állt a forgalom, jó 3/4 órás csúszásba kerültünk. Mire leparkoltam a parkolóházban, már elmúlt fél 9 is! A nappali osztályon számunkra ismeretlen nővérkék fogadtak kedvesen, egyikük még emlékezett Zalánra, hogy anno ő keverte nekünk a kemót. A doktorbácsi a régi volt, a legkedvesebb, akivel valaha is összehozott a sors, Rényi doktorbácsi. Az a szeretet és megértés, ami belőle a gyerekek felé sugárzik utánozhatatlan. 

A vérvétel nem ment zökkenőmentesen,  hiszen Zalán mára eljutott addig, hogy retteg a vérvételtől, sőt, már magától a kórháztól is. Nagyon sírt, hiába nyugtatta apa, be kellett mennem nekem is. Szerencsére a második szúrás sikeres volt és ha lassan is, de lefolyt a 6 kémcsőnyi vér. Vizeletet kellett volna hoznunk, de a reggeli kavarodásban az asztalon felejtettük. 🙂 

Hosszú várakozás következett, hogy elindulhassunk a körútra…

10 óra tájékán indulhattunk el az ODM laborba, ahol a csontsűrűség vizsgálatot végezték. Még sokat vártunk a folyosón mire bemehettünk. Zalánnak egy asztalra kellett felfeküdni, ami “liftezett” vele, de ő azt mondta, hogy nem volt jó, félt. Mondjuk személy szerint én elmosolyodtam, mikor megkérdezte a vizsgálatot végző doktornő, hogy nem vagyok-e terhes. 🙂 No, még csak az kellene! Úgy gondolom 4-en már bőven elegen vannak. 🙂 

Ezután megint csak várakoztunk a szív UH és EKG, hasi UH és RTG vizsgálatokra. A legkésőbb a szív UH készült el. Ezekről a vizsgálatokról már ott megtudtuk, hogy rendben van minden, így kicsit megnyugodtunk.

Visszaérve a nappali osztályra leadtuk a papírokat és kis várakozás után át is mehettünk a másik kórházba. Ekkor 11:40 volt. Gondolkodtam rajta, hogy beugrunk az alapítványhoz és megkérdezzük nem tudnának-e valamilyen módon segíteni a házfelújításban, de mivel csak déltől 2-ig van ügyfélfogadás, inkább siettünk át a szemészetre, hátha időben el tudunk indulni haza.

Útközben Zalán kapott egy fagyit, amivel nem csak magát, de apát és engem is összekent. 🙂 Sebaj, veszett már több is Mohácsnál! 🙂

A szemészetre érve megtudtuk, hogy a doktornéni még a műtőben van és várnunk kell. Akkor ez még mindig jobb ötletnek tűnt, mint mégegy utat megtenni mondjuk holnap vagy a héten. De arra nem gondoltunk, hogy ennyit kell várnunk. A műtétek elhúzódtak.

Zalán éhes volt,  melege volt, mert a szemészeten nincs klíma, unatkozott, fáradt volt. Volt nálunk egy szendvics és egy üveg tea, azt elmajszolgatta. Játszott egy kicsit, de fáradt volt, hiszen korán, 5-kor keltünk. És jöttek a szemcseppek, amit nagyon rosszul viselt. Ma borult minden eddigi tervünk. Nem csak apa ment vele a cseppekre, hanem én is,  mert már annyira sírt és kiabált értem, hogy jobbnak láttam mellette lenni és nyugtatni. Már a reggeli vérvételnél.is így volt és most minden egyes szemcseppnél is.

A második kör szemcsepp után az egyik nővérkétől nyalóját is kapott Zalán,  hátha sikerül lekenyerezni és nem fog annyira sírni a következő szemcseppnél. A nyalókát jóízűen megette, de újra hatalmas sírás övezte a szemcseppet. És csak vártunk, vártunk és vártunk. Már annyi idő eltelt a szemcseppek óta, hogy attól kezdtem félni, lassan szűkülni fognak újra Zalán pupillái és újra szemcsepp kell majd, pedig megígértem neki, hogy ma már nem történik semmi rossz. Zalán még fáradtabb lett, aludni szeretett volna. Összetolt 3 kisszéket és megpróbált azon pihenni kicsit, de nem sikerült ellazulnia. Nagynehezen valamikor fél 4 táján kijött a doktornéni a műtőből és 4 óra körül mi is átestünk végre a vizsgálaton, ahol már nagyon ügyes volt Zalán. Meg is dícsérte a doktornéni! Szerencsére mindent rendben talált!

Lassanként elindultunk haza, bár még vennünk kellett kenyeret, hiszen nem tudtunk volna vacsorázni sem. Hazafelé jövet még beugrottunk Győrbe is a kórházba, mert délután bevitte a mentő a keresztlányunkat, mivel allergiás reakcióval reagált egy darázscsípésre. Szuper! Nálunk mindig történik valami. Após pedig majdnem magukra gyújtotta a házat. Sírjak vagy nevessek? 🙂

Lényeg a lényegben,  sötétedéskor értünk haza. És itthon várt egy csomag, amiben a fertőtlenítőszerek mellett volt egy doboz munkagép. Zalán annyira örült neki,  hogy elvenni nem lehetett volna tőle. Zalán hulla fáradtan végigüvöltötte az utolsó 30km-t, így ez nagy öröm volt nekünk is, hogy megnyugodott és leült játszani pár percre. Amint hazaértünk fürdettük, vacsoráztattuk és az előbb már el is aludt a hasamon fekve. 🙂 Arany kicsi kincsem! <3 Persze az ágyba is hozta a kis járműveket. 🙂

Mivel tudom, sejtem, hogy most 1 hétig nem sokat fogunk aludni, mert újra jönni fognak a rémálmok, kérdeztem a doktornénit, hogy mit lehetne tenni ezellen. Sajnos semmit. 🙁 Azért próbáltam neki elmagyarázni elalvás előtt, hogy bármi rosszat álmodik ne ijedjen meg, én itt leszek mellette. Most sokáig nem kell Budapestre mennünk, legközelebb október 25-én megyünk. MRI és szemészeti vizsgálat is fog Zalánra várni. 

A mai nap csak róla szólt. Nem foglalkoztunk semmi mással. Mostantól viszont vissza kell térnünk az itthoni gondokhoz, a házfelújításhoz. Gyorsnak kell lennünk, hiszen az idő rohan és nekünk karácsonyig van időnk lakható életteret kialakítani Zalánnak. Szeretnénk egy nagy fenyőfát, alatta életünk legnagyobb ajándékával, egy igazi otthonnal. Még hiányzik pár dolog, de ebben a pillanatban annyira fáradt és zsibbadt az agyam, hogy nem állnak össze benne a dolgok. Tudom, hogy nehéz fél év áll előttünk, hiszen holnaptól apa is iskolás lesz újra és mikor nem suliban lesz, akkor dolgozni fog. És itt lesz a felújítás is… Nem baj! Menni fog! Tudom!

Zalánnak élnie kell, meg kell gyógyulnia és ehhez egészséges környezet kell. 

Napi negatív: Csenge náthásan jött haza a suliból. Mondanám, hogy remélem Zalán nem kapja el, de tudom, ez szinte lehetetlen családon belül. Csak attól a fránya köhögéstől félek, ami ilyenko mindig jön. 🙁 És nem akar múlni…