2016.10.24.

2016.10.24.

Újabb lelki mélypont. Nem hiába írtam ritkábban az utóbbi időben. Annyira összetorlódtak a problémáink, hogy nem látom a kiutat. Úgy érzem bármit csinálok, akárhogy próbálom kezelni a gondokat, egy helyébe öt kerül!

Zalán szerencsére jól van, bár nagyon érzi a közelgő utazást. Az éjszakák is nyugtalansággal telnek, sokat nyűgösködik. Tegnap délután mamánál kijeletette, hogy ő már nem ülhet le papával legózni, neki sajnos Budapestre kell mennie. Naponta többször megkérdezi, hova megyünk pontosan. Melyik doktornénihez? Lesz-e tű? Meg fogják-e szúrni. Ilyenkor összezavarodok, melyik lenne a jó, az igazság vagy a kegyes hazugság, hogy ne féljen? 

Természetesen a legjobbakban bízunk, azonban az elmúlt 3 év megtanított minket arra, hogy semmi sem biztos, csak a ma! Csak az, ami ebben a pillanatban van. Vagy nincs… Jövő nincs, terveink nincsenek csak állomások és célok, amit el kell érnünk. Így vagy úgy! Mindent feláldozva, mert Zalánnak nincs ideje arra várni, hogy majd… Borzasztó érzés, mikor belegondolok, hogy egy élete van és az is hogy telik? 

A sok orvos, kezelések, kontrollok, félelem… Borzasztó (nekem!), hogy nem tudom kárpótolni az elszenvedett rosszért. Hogy nem tehetek elé olyan ételt, amit csak megkíván. Hogy nem vihetem be egy járékboltba, hogy gyerek, kincsem, most válassz magadnak valamit! Hogy nem tudom neki megadni mindazt, amit szeretne és amit megérdemel. Mert, hogy megérdemli, afelől semmi kétségem! Egy felnőtt nem viselné ilyen alázattal a rá mért sorsot!

Nehezen telnek a napok és gyomorgörccsel gondolok a holnapra. Ez a gyomorgörcs napok óta fojtogat, hányingert kelt bennem. Ilyenkor igazán utálom magamat, a sorsot, mindent és mindenkit, hogy pont nekünk jutott ez az élet. Miért nem másnak? 

Ilyenkor cserben hagy az optimizmusom (ami ugyancsak gyengécske lábakon áll) és valahogy kámforrá válik a hitem. Sokmindent tanított a betegség, de a rettegést legyőzni nem. És ahogy sorra látom, hogy adják fel a kis harcosok, mint tegnap Marcika… Alig tudtam elaludni este! Sok! 

Szeretnék kiszállni! Szeretném, ha nem lenne több utazás, kezelés, fájdalom és könny! Szeretném, ha a sok költséget a gyerekekre fordíthatnánk, ha egyszer mi is elmehetnénk gondtalanul valamerre. Szeretnék mindent elfelejteni és csak élni, nem számolgatni a napokat az utazásig, nem számolgatni a pénzt a tankolásra!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

öt × 2 =