Aludtunk egy kiadósat. Vagy csak szerettem volna? 🙂 Zalán sokszor felébredt,  csapkolódott, rugdosott, volt hogy sirdogált is. Ez inkább már hajnal felé volt jellemzőbb. Ha sírva felébredt, egyből átölelte a nyakamat és hozzám bújt. Nagyon szeretem! Szegénykémnek akkora feltétlen bizalma van felém, pedig én vagyok az, aki azokra a helyekre szállítja, ahol bántják. Mégis szeret és bízik bennem. Nagyon jól esik!

Túl a tegnapi napon, vagy sokkon, még nem tudom a pontos napi menetrendet. A gyerekek indulnak iskolába, apa dolgozik… Csak Zalán szundikál békésen és Mázli fekszik a lábamnál. 🙂 

A lakásfelújítással hadilábon állunk, tulajdonképpen a tizedét sikerült elvégezni annak, amit szerettünk volna. Ennek több oka is van, egyrészt apa karja, másrészt most éppen az anyagiak hiánya. Nagy szükségünk lenne kavicsra és cementre elég nagy mennyiségben, de gondolom azt egyikőtök sem tart a kamrában. 🙂 Szép is lenne! 😀

És hát ugye anyu… Nem is érdemes szót vesztegetni rá! 

Bár nem kaptunk hosszú szabadságot a doktornénitől, csak 4 hetet, mégis olyan jó kimondani, hogy egy kis szünet jön. Igaz, a decmberünk nagyon húzós lesz. Kétszer megyünk Budapestre (1-e és 14-e), elvileg jönni fog a télapó és majd Jézuska is… Zalán nagyon szeretne egy igazi nagy dobozos legot, de ahogy az árait elnézem én nem is szeretném annyira. 🙁 A lányok még nem írtak listát, András telefont szeretne a régi helyett, mert az tönkrement. 🙂 Kívánságok… 🙂 Mi évek óta nem veszünk egymásnak ajándékot apával. Inkább azt a pénzt is Zalánra, a gyerekekre költjük. De szerencsére még messze van a karácsony! Még 2 hónap! 🙂 Nem is tudom ezt most hirtelen miért írtam le, csak úgy beugrott.

Tegnap sajnos nem kaptuk kézbe Zalán vérvételes leletét, csak egy pillanatra láttam az íróasztal szélén az osztályon. Eszerint a vérszegénysége tovább nőtt és pontosan nem láttam, de valamelyik értéke magasabb volt a kelleténél. Azért jó lenne tudni erről! 

Mivel ebből számomra úgy tűnik, hogy nem sikerült rendezni a vérképét, gondolkodom rajta, hogy étrendet kellene váltanom neki. Több hús kellene, mert zöldséget szerencsére sokat eszik, ezzel nincs baj. A gyümölcsöt is nagyon szereti, a magvakért pedig kifejezetten rajong. Gyakran töri a törökmogyorót papával, amiből jelentős mennyiségűt be is fal, de nagyon szereti a mogyorót és a kesudiót is. Ez utóbbit nagyon ritkán tudok venni. 🙁 

Gondolkodom és folyamatosan töröm a fejem, hogy tehetném jobbá a kis életét. Hogy adhatnék neki többet ennél. Sokszor fordul meg a fejemben, mennyire természetellenes ez a helyzet. Az ilyen korú gyerekek, mint Zalán nem szoktak napokat ücsörögni kórházakban… Nincsenek túl 54 altatáson és 32 (?) műtéten. Ők az életüket az oviban és a játszótéren élik a sok kispajtás között. Barátságok szövődnek, szülinapi zsúrokra járnak… Zalán pedig? Szegényem bezárva itthon. 🙁 Nem ilyen életet szántam neki! Már ő is kiscsoportos lenne, élné az ovisok kis életét. Mondókákat tanulna, anyáknapján verset mondana nekem… Miért nem lehet így?! Ha erre gondolok, elszorul a torkom és rettenetesen irigylek minden egészséges gyereket nevelő szülőt! 

Tudom, egyszer eljön ennek az ideje… Á, hülyeség az egész! A mi életünk soha nem lesz olyan, mint másé. 🙁 És ez nem pesszimizmus,  ez a realitás! 🙁