2017.02.03.

2017.02.03.

Tegnap napközben egész jól volt Zalán. Reggelázasan ébredt, de sikerült lehúzni és estig vissza se tért a láz. Délután már huncutkodott is kicsit, aminek örültünk. Estére sajnos visszatért a láz és a dolgot nehezítette, hogy Zalán nem volt hajlandó bevenni a lázcsillapítót. Ha nagynehezen sikerült a szájába juttatni, akkor pedig kiköpte. 🙁

Tegnap a cicáját is elvittem az orvoshoz és kiderült, hogy műtéti szövődményként genny gyűlt fel a hasában, újra meg kellett műteni. Természetesen Zalán nem viselte túl jól, hogy nem játszhatott a kis barátjával. 🙁 

Andrással is voltam orvosnál, a CRP-je 14-es, tehát nem valószínű, hogy valami nagy gond lenne, a doktorbácsi inkább egy kiadós vírusfertőzést valószínűsít. Állítólag elhúzódhat ez a lázas állapot egy hétig is. Nem örülök neki, hiszen egyrész sokat hiányzik így András az iskolából, másrészt tegnap reggel is rosszul lett, majdnem elájult. És most már rohamosan kellene javulnia, mert megint csalogatják az Újpesthez focizni. Tegnap éppen a cicát hoztam haza mikor telefonáltak, hogy SOS kellene dönteni. Biztosítják az iskolát, kollégiumot, külföldi bemutatkozás lehetőségét is… De! Őszinte legyek? Én nem akarom engedni! Más lenne, ha szakmunkásba járna, de még akkor is ha sima gimnáziumba. De így?! Így nem! El tudok képzelni lehetőséget az átigazolásra, de csak akkor, ha ugyanilyen iskolát biztosítanak neki!

Mindenesetre ez és a többi jól megkavarták a napot és a lelkemet. Zalán nagy nyűgösségével se tudtam már estére mit kezdeni. Tudom, beteg, de…

Az éjszakánk borzalmas volt, szerintem nem aludtunk összesen órát. Folyamatosan sírt, kiabált, rugdalózott, nem lehetett megnyugtatni sem. Hajnali fél 3 körül volt egy hosszabb, másfél-két órás nyugalom. Fél 6 óta pedig mesét nézünk.

Nem tudom mikor akar már kicsit javaulni, kert úgy érzem ez már sok! Neki, nekünk, mimdenkinek! Enni nem nagyon akar, maximum levest. Abból is keveset.

Ugyanazt a tehetetlenséget érzem, mint mikor beteg lett. Nem rudom mit tegyek, hogy tudnék neki segíteni. Adom a gyógyszereket, bár már erőszakolom szinte, mert nem akarja bevenni. És csak sír és nyűgös. Mikor lesz már vége?

Küldjétek a tavaszt!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × négy =