Folytatjuk Zalán szemének tapaszolását és bízunk benne, hogy nem lesz hiábavaló,  illetve abban is,  hogy így nem okozunk neki nagyobb kínt. 

Mondom ezt úgy, hogy tudom a tapaszolás nem fáj neki! 

Tegnap viszont elég rosszul ment a dolog. Ahogy leragasztottam a szemét már kiabált és duzzogott, le akarta venni a tapaszt. Pedig ő választotta ki, hogy dínók legyenek a tapaszon. 

Nagyon tiltakozott a tapaszolás ellen, így végső elkeseredésemben elmondtam neki, bízva abban, hogy ő a nagyfiú már megérti, hogy ha nem tapaszoljuk a szemecskéjét, akkor egy idő után már nem fog látni vele (az agya tulajdonképpen kikapcsolja azt az idegpályát) és nem fogja látni anyát. Úgy tűnt megértette, de…

Gondoltam, mivel ismerem a látásvizsgálat eredményét, miszerint túl közelre, illetve 1,5 m-nél távolabbra sem lát Zalán a rossz szemével, próbáljuk kitölteni az időt olyan dolgokkal, amik ebbe a látótérbe beleférnek. Kicsit még hízelegtem neki, milyen okos nagyfiú, hogy megértette amit mpndtam és kértem tőle, aztán próbáltunk kicsit játszani is. Zalán viszont egyre csak azt hajtogatta, hogy nem lát. 

Gondoltam adok neki joghurtot, úgyis uzsonnaidő volt. Le is tettem elé, kezébe adtam a kanalat is. Először csak az tűnt fel, hogy mielőtt bekapná a kanalat, kicsit a szája mellé tette. Utána láttam, hogy mielőtt a joghurtba merítette a kanalát, előtte a bal mutatóujjával tapogatta ki, pontosan hova is kell merítenie. Ekkor értettem meg, tényleg nem látja. 🙁 

De még mindig nem adtam fel, arra gondoltam, hátha a tévét látja. A 1,5 m-en lényegében belül volt és mivel elég nagy a képernyője, azt hittem látni fogja. Le is ültünk a kanapéra és kérdeztem tőle mi milyen mese megy a tévében. Fülelt és mondta is, de kicsit bizonytalanul. Megkérdeztem tőle, akkor éppen mit mutattak a tévében, de nem látta. A hangján viszont hallottam,  hogy nagyon elege van az egészből, így nem is erőltettem tovább a dolgot, engedtem, hogy levegye a tapaszt és megdicsértem. 

Nagyon rossz érzés, hogy látom, bármennyire is akarom, ő nem olyan, mint a többi gyerek. Tegnapelőtt mikor tapaszoltunk leesett a étkezőpadról. Hiába akarom, neki ez nem megy. Nem gondoltam, hogy ilyen rossz a helyzet!  Mint anya, ezt nem tudom elfogadni, küzdeni fogok, hogy a rossz állapotban lévő szemén is minél nagyobb látást tudjunk elérni!

Éjjel ismét nehéz volt vele. Többször kelt sírva és kiabálva, hogy “hát nem érted, hogy nem látom?”. Nem tudom hogy teszek neki jót! Nem tudom, hogy okozok neki kevesebb kellemetlenséget.

Sok, sok, sok, sok… Nem tudok belenyugodni!