Bár nem lenne szabad, mégis rengeteget rágódok a helyzetünkön.

Ma egy baráti házaspárral beszélgettünk akik éppen a lakásukat árulják és úgy gondolták ami nekik nem kell, azt nekünk adják, ugyanis évekkel ezelőtt kiköltöztek Svájcba. 

Már többször leírtam, milliószor megfordult a fejemben az emigráció lehetősége. Nos, ez is szóbakerült és csak megerősített abban, amit eddig is tudtam, itthon negyed vagy tizedannyi esélyünk van boldogulni, mint külföldön. Menekülnék onnan, ahol a betegeket nem támogatják. Nem minket, hanem egyáltalán a betegeket. Ahol a paraszolvencia az orvosnak és betegnek is kínos, mégis az orvosnak sem áll érdekében meggyógyítani a beteget, hiszen addig “tejel”. Ahol a betegek támogatása csak papíron és a fejekben létezik. Hogy miről is beszélek? Vegyük a mi esetünket! Kaptunk utazási kártyát, amivel ingyen/90% kedvezménnyel utazhatunk tömegközlekedéssel akkor, ha Zalán velünk van. Ok, csakhogy Zalán nem utazhat tömegközlekedéssel. Van közgyógyunk (havi 6000Ft erelyéig), azonban amit Zalán kap, semmi sem írható közgyógyra. Ha a fagyasztás utáni szemcseppet vesszünk vagy a szemtapaszt, az sem. És azt hiszem ez a legalapabb. Vitaminok közül létezik amelyik közgyógyra felírható, természetesen ezek tabletták illetve kapszulák, amiket még egy 10 éves is nehezen vesz be, nem pedig egy 4 éves vagy kisebb gyerek. Az utazási költségtérítés nevetséges, 21Ft/km természetesen légvonalban. A pályamatrica alóli mentességet lehet igényélni, de mikor már előző év decemberében azt mondják, hogy kifogyott a következő évre eső keret… hááát… A súlyadó alóli mentesség egy vicc, évi 13000Ft maximum. Természetesen meg van határozva a maximális teljesíténye is az autónak. (Csak összehasonlításképp írom, a mi autónkra a súlyadó 16000Ft/fél év). Jól ki van ez találva! Látszólag minden jár… Ahogy a beteg gyerek ápolásához 10 éves korig a gyes, ami évek óta 25000Ft!

Igen, menekülnék ebből az országból, ahol tisztességes munkával (apa 15 éve dolgozik egy munkahelyen! Eddig az első munkahelye, az álma, az élete és a második családja az életmentés!) megélni nem, maximum éhenhalni lehet beteg gyerek nélkül is. Sőt, ahol még mindig megkapjuk, ne kéregessünk, menjünk dolgozni!

Abból az országból szeretnék menekülni, ahol a 17 éves fiam születésnapjára csak annyit kér, hogy a fogait hadd csináltassa meg.  Ahol nekünk, egyszerű csóró embereknek megélni lehetetlen, ahol ha kell sem tudunk ruhát vagy cipőt venni a gyerekeinknek. 

Ahol csak álom, hogy az albérletből sajátba költözzünk, sőt… Ahol azt is megmondják mikor nyithatom ki a kaput és mikor nem. Viccországból el! 

Hogy miért írom ezt? Tudom, az esélyem erre kb. annyi, minthogy belémcsapjon a villám, mégis! Bár kevesen vagytok,  akik külföldről olvastok minket, mégis ha bárki tudna segíteni elindulni, kiindulni külföldre, akárhova (akkor is ha tudjuk,  hogy sehol sincs kolbászból a kerítés), tudna segíteni (egyelőre csak egyikünknek) munkában, lakhatásban, hálásak lennénk. 

Sajnos az álmaink, vágyaink itt szertefoszlani látszanak és hiába igyekszünk, nem felfelé jutunk, hanem egyre lejjebb csúszunk! Bár azt mondják, úgy még nem volt soha, hogy ne lett volna valahogy, mégis 4 gyerekért vagyunk felelősek. 

Igen Zalán beteg. Sajnos ezen már változtatni nem tudunk akkor sem, ha naponta kapjuk meg, minek hoztunk a világra egy genetikai hulladékot, szörnyet, kancsal vagy kövér kölyköt, akinek a kezelésére nem adnak segítséget de majd a temetés költségeibe beszállnak… 

Igen, az elmúlt 4 évünk a küzdelemről szólt. Nem csak anyagi, lelki értelemben is. Igen, az első reakciónk a kétségbeesés volt és akkor, az országos viszonyokat az interneten olvasva jutottunk arra, Zalánt legnagyobb eséllyel Svájcban tudnák meggyógyítani. Igen, időközben kiderült, hogy bár versenyt futottunk Zalán életéért az idővel, mégis a korán megkezdett kemoterápia hatására (is)  itthon is kezelhető lett a betegség a szemek eltávolìtása nélkül is. Igen, az akkor az esetleges svájci kezelésre kapott összegeket arra fordítottuk, hogy Zalánt a kemoterápiák után egyáltalán hazahozhassuk a kórházból, mert bizony bár a főbérlőnk az önkormányzat, a lakás romokban hevert. Igen, anno így vettük ki. Omlott a vakolat, a falakról a sok víz miatt pergett a festék, a szobákban ezeréves szőnyegpadló, az alsó szinten pedig vizes, penészes linoleum volt. De cserélni kellett az életveszélyes villanybojlert is, stb…

Igen, az a pénz elfogyott. (Lehet nem is akkora csoda ez lassan 4 év távlatából.) Néhányan biztos azt hiszik, itt milliókról beszélünk. Azt hiszem ezt csak szerettük volna, hiszen miután kezelhetővé vált Zalán itthon, mi nem is gyűjtöttünk pénzt tovább a kinti kezelés költségeire. Tökéletesen megbíztunk és a mai napig megbízunk a kezelőorvosunkban, akire egy szavunk sem lehet. Maximálisan hozzáértő és amit ritkán mondhatni el egy orvosról, ért a gyerekek nyelvén. Soha nem hallottam, hogy akár mikor nyűgös volt Zalán ne kedvesen szólt volna hozzá! Bárcsak minden orvos ilyen lenne!

Igen, szerencsénk van a szerencsétlenségben, ha lehet ilyet mondani, hiszen Zalán él, valamennyire lát is, mi pedig együtt vagyunk egy család. Sajnos tudom és a statisztikából is látom, ezt kevés család éli túl együtt. Mi is megjártuk a hadak útját, néha nagyon rezgett a léc és igen, volt úgy, nem is egyszer, hogy elindultam a gyerekekkel haza. Amikor még volt hova haza… Már az sincs, hiszen abból a lakásból lett a ház! Bárcsak ne lett volna!

De lett, így most ezt a helyzetet kell megoldanunk, ráadásul duplán rizikózunk. Vagy itt maradunk, így ahogy vagyunk és lassan már tető sem lesz a fejünk felett, mert a villanyt sem tudtuk kifizetni vagy lépünk valamerre. Fogalmunk sincs merre visz az út. Lehetséges arra, hogy felsöpörjük a betont a házban a szobákban és átköltözünk így. Így, hogy se kifestve nincs, se a padló nincs lerakva, mert az infra fektetésére vártunk amire nem jutott pénz. Az idő viszont megy és már az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hiszen nem tudtuk kifizetni a villanyelszámolást. Vagy lesz ami lesz és mi sem tudjuk hogy lesz. Nincs visszaút és úgy érezzük előre se visz semerre. Körbe-körbe araszolunk.