2017.10.10.

2017.10.10.

Ügyesedünk, bátorodunk. Talán így jellemezhetném az elmúlt egy napot.

Néhányan tudjátok, 4 napja meghívásra érkeztünk egy szállodába. A lehetőség jobbkor nem is jöhetett volna, hiszen napközben így nincs szüksége Zalánnak fájdalomcsillapítóra, annyi az élmény.

Az esti elalvás és a reggeli ébredés még nem az igazi, de talán, halkan mondom, alakul. Zalán egyre ügyesedik és bátorodik, már nem kell annyit noszogatni, hanem próbálkozik sokmindennel. Pl. tegnap, a műtét óta először , le mert csúszni a csúszdán. Ugye ez egy hasonló korú gyereknek nem nagy dolog és eddig Zalánnak sem okozott problémát. A műtét óta viszont a félelmei rabja lett, amit csak nehezen tudunk neki jó élményekkel feloldani. De ha lassan is, de haladunk és ez most nekünk fontos.

Továbbra is azt hisszük, ha jó élményekkel nyomjuk el a rosszat, akkor könnyebb lesz a gyógyulás. Pontosan ezért is tervezzük az eilati utazást is, hogy teljesítsük a kis szíve vágyát, a színes halacskákat, a delfinekkel úszást. 🙂

Nagyon rossz volt Zalánt fájdalmak között látni és tehetetlenül nézni ami történik, mert segíteni nem tudtam. Nehéz volt elfogadni, hogy minket hibáztat. Igen, az utóbbi 1 hétben nem egyszer volt, hogy a gyerekkel együtt sírtam, mert egyszerűen nem tudtam mást tenni.

Voltak olyan pillanatok, amit még soha nem éreztem, hogy feladom, mert nem bírom tovább. Nem bírom nézni ahogy szenved! De elmúlt! Talán ez a kis pihenés segített, hogy lássam, érezzem, nincs még vége, ez nem egy lefutott meccs és lesz még Zalán boldog! Most nagyon jól érzi itt magát, boldog, mosolyog, bolondozik.

Szeretnénk ezt a “vonalat” továbbvinni, mert látjuk, mennyit jelent neki! Igaz, ez a pihenés nem az a pihenés, hiszen én már egy kifacsart citromnak érzem magam, de ő örül és csak ez a lényeg.

Nagyon várjuk az eilati utat. Kicsit meg vagyunk lőve a ruhák terén, mert venni már nyári szandált, papucsot és kifejezetten nyári ruhát sehol se tudunk, de majd megoldódik minden, tudom! És tudom, hogy neki az is egy hatalmas lépcsőfok lesz a gyógyulás felé! A repülőjegyek megvannak, biztosítás, transzfer, szállás is. Programok is, amiben lesz a delfineken kívül vadaspark, hajókázás, vörös kanyon, tevegelés. 🙂

Igyekszünk minél jobban spórolni, hogy elég költőpénzünk is legyen és Zalánnak igazi álomnyaralása lehessen, amit már nagyon vár!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

2 − 1 =