Azt hiszem sokan vagytok kíváncsiak mint alakult Zalán sorsa.

Úgy érzem, mostanra költözött vissza hozzánk a béke. Igaz, ehhez kellett egy teljes hét, de semmi sem fontos, csak az, hogy Zalán boldog legyen.

A műtét és a fájdalom lassan feledésbe merül, már úgy megy az esti elalvás, mint régen. Nem szorítja kétségbeesetten a kezem, nem rázkódik össze ahogy lecsukódnak a kis szemei és szépen, egyedül alszik az autós ágyában.

A reggel sem rázós már, egyszerűen csak kinyitja a szemét és felkel. Ugye milyen ngy dolog tud lenni egy teljesen hétköznapi pillanat? 🙂 Nekünk ez most öröm!

Zalán napközben sokat játszik, már ritkábban jut csak eszébe az átélt fájdalom és sokk, de ha mégis, akkor teljesen nyugodtan közli, hogy ő soha többé nem megy a műtőbe! 🙂 Mondanom se kell, mi is ebben bízunk és talán most már a doktornéni is. Persze ebben senki se lehet 100%-ig biztos, de most jó ebben hinni. Mert már máshogy nem megy.

Ma kaptunk egy jó ötletet, mégpedig az agytréninget. Mivel veszítenivalónk nincs és amúgy is kacérkodtam már valami hasonló gondolattal, úgy gondolom, a jövő heti gyerekpszichológussal együt ebbe belevágunk. Muszáj átvenni a hatalmat az elménk fölött. Amúgy is hiszek a bevonzásban és a múlt heti szenvedés láttán muszáj már a jót bevonzanom!

Amúgy nagyon érdekesen kezeli Zalán a betegség kérdését. Annak ellenére, hogy beavattam, hogy “bajkeverők” vannak a szemecskéiben, ő még mindig azt mondja, ő bizony nem beteg. Én pedig úgy gondolom, igazat adok neki. 🙂 Igen, ő egészséges! Most már épp itt az ideje!:)

Így továbbra is az álmokra koncentrálunk, mert töretlenül hiszünk abban, hogy a pozitív dolgok és élmények legyőzik a rossz emlékeket és mikor Zalán győztesen kerül ki ebből a küzdelemből, lelkileg is megerősödve élheti majd az átlagos gyerekek “unalmas” életét! 🙂

Mert tudjátok; “Mért félnénk? Mért élnénk, ha nem egy álomért!”