2017.10.19.

2017.10.19.

Rengeteg sérelem ért minket és személy szerint engem a 4 év alatt, amit úgy érzem, ki kell írnom magamból, mert belülről mérgez. Most, hogy zárt lett a blog és zárt lett a csoport is, kicsit családiasabb, úgy érzem megtehetem.

Vannak emberek, akik régebb óta ismernek minkez, mint hogy Zalán beteg lett. Tudják, soha nem voltunk jó módúak, sőt, Jázmin betegsége, majd a letiltás teljesen padlóra tett minket. Igen, bevallom, kértem előtte is segítséget olyan módon, hogy legtöbbször a nem használt dolgainkat cseréltem el gyerekruhára, élelmiszerre. Mögöttünk nem áll támogató család, hiszen após pár hónapja munkanélküli lett és addig is csak ahogy errefelé mondják culáger volt, anyósnak 2 órás bejelentett munkája van (a helyi újságkihordó), anyámmal pedig… Úgyis tudjátok mi a helyzet, igaz, ez az elmúlt időszakban csak rosszabb lett, de mi már igyekszünk nem odafigyelni rá! Nem, sosem volt könnyű az életünk, a házasságunk, de talán pont ez volt az, ami ilyen szövetséggé kovácsolt minket.

De pont emiatt is rengeteg bántást kapunk. És nem csak emiatt. Mi semmilyen konfliktust nem viszünk ki a 4 fal közül. Ezt sokan úgy értékeik, mikor leírom, hogy vannak problémáink, hogy hazudok, hiszen semmi sem látszik. Ez így igaz. Én azt mondom, egy házasság 2 ember ügye, nem egy társadalomé. A problémákat leírom, mert így néha könnyebb , de ez alapvetően kettőnk dolga. Ugyanígy vagyok a bevásárlással. Nem is szeretek itt a faluban boltba menni, mert azt lesik mit veszek és számomra ez olyan, mint a népmese. Egyik kicsit hozzátesz, másik kicsit elvesz. Ha veszek egy üveg almalevet, mert azt szoktak a gyerekek iskolába vinni, akkor már azt szólják meg. De mivel mi 6-an vagyunk a családban, nem elég nekünk napi fél kiló kenyér és 1 liter tej. Sajnos! Ha 3-4 ezer ft-ná többet fizetek, akkor már beszólnak, hogy “aki megteheti…”. Pedig lássuk be, akkor még nem is főztem és nem 6 személyre! Tehát a körülöttünk lévő emberek érdekes párhuzamot vonnak a kifelé mutatott életünk, a saját életük és az általam leírtakkal, ami így hiteltelen számukra. És már útra is kelt a szép falusi ízes népmese. Nem egyszerű ebben a hármasban lavírozni és az arany középutat ebben az esetben megtalálni lehetetlen. Hacsak nem akarok mindig mindenhol magyarázkodni. De ezt nem akarok!

A szép pletyka persze halló és főleg ebben az esetben értő fülekre talál és hirtelen mindenki tudni véli, hogy mi ebből élünk. 🙂 Hogy miért a mosolygó smile? Mert egyszerűen ez már keserédes mosoly. Hiszen mindketten dolgozunk, apa 15-16 éve egy helyen, én pedig itthon. Nem azt mondom, hogy nincs szükségünk a segítségre. Dehogynem! De amit mi megkeresünk az ha szűken is de elég a családunkra. Persze nem Zalán betegsége mellett.

Hogy mire gondolok? Ha csak a jelennél maradok, nagyon szeretném kipróbálni, mint már nem is olyan rég felvetettem, a Flavon Peak-et. Egyszerűen ötvözve van benne rengeteg olyan dolog, ami Zalánt segítheti a betegség ellen a harcban. De nagyon borsos az ára, 36 ezer ft!

És attól, hogy Zalán beteg nem kapunk sehol kedvezményt. Sem a rezsinél, sem a benzinkúton, sem a boltban, sem az étrend kiegészítők vásárlásakor! Ne legyünk szemérmesek, mondjuk ki nyíltan, ahogy én is kimondom, a rendszer úgy sz.r ahogy van. A közgyógy a havi 6000Ft-tal nevetséges ebben a formában, hiszen mi nem tudjuk felhasználni. Még a szemcsepp, amit Zalán esetlegesen a műtét után kap, az sem írható fel rá. Az emelt családi miatt az ingyenes utazásra jogosító kártya is ez a kategória… Van, de minek, ha nem tudjuk kihasználni.

Most, hogy magunk között vagyunk, nyugodtan le merem írni, sokan jöttek az idők folyamán azzal, hogy amit kapunk az eladjuk. Mégis, soha egy hirdetést nem tudott senki felmutatni sem a facebook-on, sem máshol. Nem mondom, hogy az elmúlt 4 évben nem adtam el semmit, mert igen, pl a babakocsinkat igen, de hát azt mi vettük. Ha valamire nincs szükségünk, azt az esetek 99%-ban tovább ajándékoztuk. Legtöbbször a helyi családsegítőnek. Bármikor meg lehet kérdezni.

Sajnos van a támogatóknak egy csoportja, akik már pont az ilyen szóbeszédek miatt alapból bizalmatlanok. Nem csak velünk, általában mindenkivel. Ők szeretik leellenőrízni az embereket és ehhez általában a polgármesteri hivatalt választják, ami esetünkben szintén nem túl jó, hiszen jelenleg vitában állunk velük. De ezt nem mindenki tudja, így egyértelmű, hogy ha valaki felhívja őket és rólunk érdeklődik, nem a legjobb ajánlólevelet kapja. De talán olvassátok el az ügyvéd által utoljára fogalmazott levelet, lehet kicsit világosabb lesz a kép!

Sokszor érzem úgy, a körülmények áldozatai vagyunk. Hogy miért érzem így? Ehhez egészen pontosan 4 évet és néhány hónapot kell visszatekernünk az idő kerekét, egészen addig, mikor Zalán beteg lett. Mivel nem voltunk soha gazdagok, de még csak egy átlagos jövedelemmel rendelkező család sem, ezért mikor Zalán beteg lett nem volt autónk. Kapkodtunk fűhöz-fához, hiszen Zalán nem tömegközlekedhetett, hiába próbáltuk elintézni, hogy legalább a heti 1 Heparinnal való kanülfeltöltést csinálják meg Győrben, nem sikerült. Minden alkalommal korán, fél 8-ig kellett megérkeznünk a kórházba, ami a tömegközlekedést eleve kizárta, hiszen ha a legelső innen induló (4:15) busszal elmentünk volna (teszem hozzá 2-3 hónapos gyerekkel) sem értünk volna fel fél 8-ig. A telekocsi nem jött ki ide hozzánk, Győrig szintúgy autóval kellett volna bemennünk. Ezer felé próbálkoztunk és érdeklődtünk és olyan nagy mozgásterünk nem volt, hiszen Zalánnak meg kellett kapnia a kezeléseket és amíg a kemót kapta minimum heti 1x mennünk kellett kontrollra. Igaz vokt, hogy 2x vagy 3x is ha romlott a vérkép. És nem voltak szívbajosak az orvosok, hogy messziről jöttünk, ahogy nem is lehettek Zalán érdekében! Tehát ehhez, jogosítvány hiányában egy autó és sofőr kellett. Ami persze megint egy rázós dolog, hiszen a kezelések és kontrollok is hétköznap voltak, a normális ember pedig hétköznap dolgozik. Még a műszakozás is necces volt, hiszen soha nem volt biztos, hogy visszaérünk időre. Többször volt rá példa, hogy vérvételen az 5-6-7-8-as számot húztuk, de a doktornőhöz a hema ambulancián csak utolsóként kerültünk be. De pl. egy műtétnél (bocsánat, műtéti beavatkozás) is hiába voltunk elsők, ha a doktornő csak délután 5-kor végzett a műtétekkel és akkor jött ki a műtőből, akkor tudta a papírunkat megírni.

Szóval így nem maradt más választás, olyan embert kellett keresnünk, aki apa munkájához hasonlóan “összevissza”, de tervezhetően dolgozik. Ezért esett a választásunk apa munkatársára, aki akkoriban jó barátja volt még. Akkortájt egy BMW-vel “futkozott”. Nem mondom hogy gazdag, de tehetősebb család sarja, aki lényegében a fizetését autó kereskedéssel egészíti ki. No, ő vállalta a fuvarozásunkat az első megbeszélt díjra 20 ezer Ft-ot mondott. Mivel nem volt más lehetőség, mi ennek is örültünk, hiszen így biztosak voltunk abban, hogy eljutunk időre a kórházba. Csakhogy nem telt el 3-4 hét és a tarifa 25 ezerre csúszott. A tendencia szépen folytatódott és a következő év tavaszára már ott tartottunk, 35+pályamatrica+kaja+ fizessük bele az olajcserébe is, stb… Ekkor kezdtünk más lehetőséget keresni, hiszen hiába kaptunk a betegség kezdetén jelentős anyagi segítséget , ez már bizony elfogyott az utazgatásra. Onnantól, hogy mi ezt nyíltan kimondtuk, a srác “felesége” igyekszik minket hazugnak beállítani, ugyanis ő/ők mindenfelé azt hintették el, hogy csupa szívjóságból fuvaroznak minket. Ezt a képet viszont én is csak tavaly raktam össze, mikor véletlenül a családsegítővel előjött erről a szó és ő ismeri a srácot. Elmondta, hogy ő eddig úgy tudta, nekünk semmit sem kellett ezért fizetni.

No, szóval így megy körbe-körbe a körülöttünk lévő hazugság kupac, folyamatosan igyekezve, hogy maga alá temessen. Tudom, azt mondjátok, ezzel ne foglalkozzunk. Dehogynem, hiszen rengeteg támogatót veszítettünk ezáltal és őszintén mondom és ezt így higgyétek el, ahogy leírom, mióta lezártam a blogot és a csoportot, 1 szem átutalás érkezett a számlánkra, ami ha csak a kipróbálni akart étrendkiegészítő árát nézem, kevesebb , mint a tizede.

Ugye mint már többször felmerült, talán nem kellene ennyi mindent adni Zalánnak. Igen, abszolút megértem ezt a nézetet, mert tényleg… De úgy vagyok vele, talán pont ezek akadályozták meg az új daganatok kialakulását. Sajnos a kiújulást nem sikerült, de legalább nem lett új, nem kellett újra kemót kapnia Zalánnak. Szeretném idővel csökkenteni majd ezeknek az étrendkiegészítőknek a számát, mert ez a havi 150-160 ezer ft horribilis és sajnos nem szemérmesek, minden valamire való premium terméknek igencsak megkérik az árát. De úgy érzem, amíg aktivitást mutat Zalán betegsége, addig nem tenném ezt meg. Hátha! Szóval nem tudom mitévő legyek! Szomorú vagyok és a munka sem úgy megy, ahogy kellene és így sokkal kevesebbet is keresek az amúgy sem busás fizetéssel. De örülök, hogy ez is van!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

9 + hét =