Vannak, akik nem értenek minket és azt mondják, Zalán mögé bújva kihasználjuk a helyzeteket.

Ezt olyan… nem is tudom…érthetetlennek találom! Persze, az utazás, a nyaralás, amin most részt veszünk, az álom és álmok mind nem olyan fontosak, mint az egészség. Mert az egy kincs! Mi vagy van, vagy nincs.

Ezt egészen pontosan tavalyig én sem értettem, míg nem sikerült nekem is egy igaz, elég változatát, de õsszeszednem ennek a fránya daganatnak. Nekem szerencsém volt, mert néhány szikevonással és öltéssel, valamint egy már alig látszó heggel megúsztam. Azonban abban a pár hétben sokminden átértékelődött. Többek között Zalán betegsége is.

Bár tudnotok kell, hogy Zalán nincs jelen pillanatban életveszélyben, sőt, kifejezetten jól állunk a betegség szempontjából, mégis!

Gondoljatok bele, mennyi kedvet, energiát tud adni egy szelet csoki. Mennyi boldogsághormon szabadul fel, miközben esszük. És miközben esszük, legszívesebben még-még-még tömnénk magunkba, egy pillanatnyi boldogságért. Aztán újra és újra, mert emlékszünk milyen jó volt. Mert jó élmény maradt.

Senki se szeret szomorú lenni és rossz emlékeket őrizgetni, azonban az emberi elme sajnos a rosszat mélyebben őrzi, mint jót. Tehát nem tehetünk mást, a rosszat sokkal több jóval kell ellensúlyozni, különben a gondolatok, érzések nem azok lesznek, amit szeretnénk.

Egy gyerek ezt sokkal nehezebben érti és mélyebben érzi akkor is, ha mint Zalán is, mondhatjuk, ebbe született. Vagy talán pont ezért.

Sokáig az én álláspontom is az volt, hogy az élmények megvárnak, első a gyógyulás. Azonban miután hetekig, hónapokig küzdöttünk a rémálmokkal, kerestük a megoldást a félelmekre és végülis egy helyben toporogtunk, tulajdonképpen maga Zalán szolgáltatta a megoldást. Elkezdtük figyelni a reakcióit.

Ha konfliktusa volt a tesókkal, vagy egyszerűen rossz, sírós napja volt, törvényszerűen borzalmas éjszaka következett, majd miután rosszul aludt, egy hasonlóan húzós nap és egyre gyorsuló spirálba kerültünk. Mondhatjuk, belesavanyodtunk a helyzetbe.

Azonban megfigyeltük, ha ebből sikerül bármilyen kis jóval kirántani Zalánt, csökkennek a rémálmok, kevesebb a sírás és együttműködőbb Zalán. Itt azonban fontos a tesók kiegyensúlyozottsága is, mert Zalán hiperérzékeny. Sajnos még csak most keresgéljük az arany középutat Zalán és a tesók között, a megoldást a “kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon” szituációra. De Zalán tekintetében úgy tűnik, bár estére alig áll a lábán, de a sok élmény megteszi a hatását. Hiszen ma a kacagására ébredhettünk! Tudjátok mekkora szó ez? Annyi átsírt és átvirrasztott éjszaka után? HATALMAS!

És tudjátok mit mondott tegnap este Zalán?

“Többet nem kell Budapestre mennünk, hiszen már voltam itt a delfineknél!”