2017.12.18.

2017.12.18.

Tudjátok milyen érzés Isten tudja hanyadszorra a műtő előtt várakozni? Borzasztó!

És ha nekem az, milyen lehet Zalánnak???

Megvolt a műtét, amit Zalán ismét nagyon rosszul viselt. Már a szemcseppeket is, de azt muszáj volt kapnia. Ahogy a műtétet is muszáj volt megcsinálni.

Sok időt töltött benn a műtőben, bár lehet csak a percek cammogtak ólomlábakon. Nekem nagyon hosszúnak tűnt. Az az egy óra, míg arra vártunk, hogy híreket kapjunk felőle… Rettenetes volt.

Persze tudtuk mi vár ránk, hiszen annyiszor csináltuk már végig. Mikor kicsi volt Zalán, azt gondoltuk, annál rosszabb nem lehet, mint akkor. Azt hittük, ahogy megy az idő egyre könnyebb lesz. Hiszen Zalán is nő, okosodik is, meg hozzá is szokik a macerához.

Csakhogy! Zalán nőtt, okosodott, öntudatra ébredt és ahelyett, hogy megszokta volna, inkább egyre jobban rettegett és félt a fájdalomtól. Így nekünk is egyre nehezebb lett. Meg kellett birkóznunk a saját félelmeinkkel és az övével is egyszerre. Meg kellett tanulnunk, de nem is annyira tanulnunk, mint neki tanítanunk, hogy mindig van tovább. Meg kellett tanulnunk akkor is mosolyogni és főleg Zalánra mosolyogni, ha közben belül ezer apró darabra törtünk. Hogy aztán összeszedve a lelkünk ezer szilánkját, újra és újra felvegyünk a kesztyűt és újra harcoljunk.

Nagyon nehéz ezt ép ésszel és lélekkel végigcsinálni. Sőt, talán nem is lehet. Most, hogy egy újabb műtéten vagyunk túl, újra azt mondom, többet nem bírok. Én, nem Zalán! Bár ő is egyre rosszabbul viseli.

Miután ma kijött a műtőből, sokáig sírt. Sírt, mert fájt, csípett, meg amúgy is hülye mindenki, mert ő nem akart a műtőbe menni, levelet is írt a Jézuskának, de nem hallgatta meg. Hülye a doktorbácsi és a doktornéni is, mert most megint fáj neki, pedig arról volt szó, hogy meggyógyul a kis szeme és most ráadásul nem is lát rendesen.

Hű, újra ezer darabra hullottam! 🙁 Újra és újra csak ígérni tudtam neki. Hogy övé lesz a legeslegszebb karácsonyfa és neki lesz a legtöbb ajándéka. Hogy a Jézuska elhozza neki amit a legjobban szeretne, a fa szállító nagy autót és a legeslegtitkosabb kívánságát is (ne kérjetek, hogy elmondjam mi az, túl drága hozzá!). Mindent ígértem. Úgy is, hogy tudtam, nem helyes, hiszen nem tudok minden kívánságot teljesíteni. Én csak egy anya vagyok. De mindent megígértem, csak hogy megnyugodjon.

Túl vagyunk ezen a napon (is). Már itthon vagyunk, de Zalán nem akarja kinyitni a szemét. Fáj és csíp neki. Pedig amint hazaértünk, kapott újra fájdalomcsillapítót, mert kért. Tudom, minden nap kicsit könnyebb lesz és időval túlleszünk ezen. De ez most rettenetes! Főleg így karácsony előtt!

Pedig a többiek is, mind a hárman megérdemelnék, hogy süssek-főzzek nekik, készülődjünk a karácsonyra. De most nem megy. Lemerültem! Nem magamat sajnálom, hanem Zalánt, hogy nincs rá erőm, hogy újra felálljak és újra küzdjek vele, érte!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 + 4 =