Repülnek a napok, bár ilyenkor szívem szerint megállítanám. Beleléptünk abba az időszakba, mikor rendkívül sűrűn, 1 hét leforgása alatt háromszor is utazunk. Ebből kétszer Budapestre, hiszen kontroll és lehetséges, hogy műtét, majd altatásos MRI vár Zalánra. Előtte pedig mégegy utunk van, hogy Zalán lelkileg is segítséget kapjon, hiszen tudjátok, sokszor leírtam, nagyon megviseli minden utazás a nyiladozó kis értelmét.

Mikor itthon vagyunk, igyekszünk semmi mással nem foglalkozni. Játszunk, mókázunk, néha bosszankodunk a kis csintalanságain. Hosszú távon egészséges felnőtt életre kell felkészítenünk ezt a kis embert, ezért nagyon fontos,  hogy ha nem is úgy mint más gyerek, de hasonlóan élhesse meg a gyerekkorát.

Ez az az időszak, amit ha elszalasztunk, ha nem tanítunk meg neki dolgokat, pl. a játék örömét, akkor nem fogja tudni úgy élni az életét, ahogy más, normális körülmények között nevelkedő kisgyerek. Sajnos erre van példa a közvetlen környezetünkben.

Maradt még 4 napunk az első utunkig. Szeretnénk ezt felhasználni, egy kicsit töltekezni. A többi meg majd alakul.

A legfontosabb, hogy az utunk előre visz. Ami nem előre mutat, az nem a jó út! A múltat el kell engednünk, hogy valódi, egészséges jövőt építhessünk. És ez így lesz!