Túl vagyunk a kedd óta második utunkon is. Ma hajnalban a szemészetre indultunk.

Mivel felénk jócskán esett a hó tegnap, számítottunk rá, hogy az út síkos lesz, ezért a szokottnál is korábban indultunk. 5 óra volt, mikor beindítottam az autót.

Előtte persze megküzdöttünk Zalánnal, hiszen ahogy mindig, most is volt sírás, hogy ő nem akar Budapestre menni.

Az utunk eseménytelen volt, 7 órakor pedig már le is parkoltam a kórház előtt. Most a bejelentkezés most nagyon lassan. A szemcseppeket Zalán változatlanul rosszul viselte. Most kivételesen az első 2×2 szemcsepp volt a rosszabb, akkor nagyon sírt. Sőt, be se akart jönni a kezelőbe. Úgy kellett kettőnknek lefeszegetni a radiátorról, hogy be tudjuk vinni. Bent pedig úgy éreztük, hogy kevés a kettőnk összesen 4 keze, hogy Zalán 2 kis lábát, 2 kis kezét és a fejét le tudjuk fogni. És akkor még ott volt, hogy a szemecskéit olyan szorosra zárta, hogy úgy kellett szétfeszíteni. 🙁 Sajnos nagyon fél, nincs mit tennit.  Dolgozunk rajta, hogy a kis lelke is helyrejöjjön.

Várakozás közben egy kis sorstárs édesanyjával beszélgettem, aki elmondta, bár a fia 13 éves már és régóta szunnyadó állapotban van a betegség, a nagyfiú mégis a mai napig is viseli a rengeteg altatás hatását. Egy kicsit összetörtem, mikor ezeketea sorokat olvastam. Hiszen úgy szeretnénk már túllenni ezen!

Az előző kontrollon a mai vizsgálattól tette függővé a doktornő a műtétet, mert bár zsugorodott az elváltozás, de továbbra is ott volt a rossz ómennek számító két kis ér. Így a mai vizsgálat előtt túl kellett esnünk az altatóorvosi vizsgálaton is, hogy ha szükséges, azonnal lehessen menni Zalánnal a műtőbe. Kifigyeltem a papíron, Zalán 4. volt a műtéti rendben.

Azonban a kontollvizsgálat a régóta várt eredményt hozta, az elmúlt 3 hétben nem nőtt, nem fejlődött tovább az elváltozás, illetve ahogy a doktornő fogalmazott, az egyenetlenség és a két kis ér továbbra is ott van, de egyelőre nem kell hozzányúlni! Kaptunk 2 hét haladékot (tehát hónap végén egy újabb út, de kedden még MRI, így ehónapban négyszer kell utaznunk) , ami most lélektanilag rengeteget jelent! Nem csak nekünk, hanem Zalánnak is,  pedig most felkészítettük, hogy lehet be kell mennie a műtőbe. De neeeeem!  🙂 Nagyon örülünk mindannyian! Hatalmas megkönnyebbülés!

Mérhetetlenül boldogok vagyunk most és büszkék Zalánra! Hiszen amit ő végigcsinált az elmúlt 4,5 évben, az nem semmi! Tudjuk, jó úton haladunk a végleges gyógyulás felé!

És hogy visszatérjek a kis sorstárs anyukájára, őt idézzem; tudjuk, hogy soha, senki nem fogja kimondani azt, hogy ezek a gyerekek meggyógyultak. Maximum azt, hogy az állapotuk stagnál! De ezek a gyerekek HŐSÖK! Csupa nagybetűvel!

Köszönöm neked, Reni, ezeket a sorokat, ma rengeteg erőt adott, hogy olyannal beszéltem, aki mindezen keresztülment. És köszönöm nektek is,  hogy velünk vagytok, erőt adtok, támogattok! <3