Nem szeretem a reggeleket, sem az estéket, az állandó kínlódást. A reggeli szem ki nem nyitást, az órákig tartó kérlelést és a nagy sírást, ami megelőzi. Az estéket, mikor azért könyörgök sokszor éjfélig, hogy lecsukja Zalán a kis szemeit. És elmagyarázom ezerszer, hogy nem kell félni, nem fog rosszat álmodni, hogy minden rendben lesz, a szeme se fog fájni. Ő pedig állítja az ellenkezőjét.

Gyakorlatilag kifogytam az ötletekből. Már csak ígérni tudok! Sajnos Zalán most van abban a korban, mikor már érti mi történik körülötte. Minden nap újabb és újabb ígéreteket kell tennem, hogy ne egész nap tartsa csukva a szemét, hanem csak maximum néhány órát.

Tegnap egy ismerős a fülembe ültette a bogarat, hogy ez már nem normális, így a szokottnál is idegesebben várom a jövő heti kontrollt. Ugye nem kell újra műteni? Azt már a kis lelke nem bírná!

Jelenleg én úgy gondolom, annak tükrében, hogy mindenkinél jobban ismerem Zalánt, hogy lelkileg nagyon megviselte ez a műtét. Szerintem konkrét fájdalma már nincs, mármint a szemeiben. Erre abból következtetek, hogy mikor fáj, ténylegesen, akkor kér gyógyszert. Ezt viszont már jóideje nem kéri. Ő úgy fogalmazta meg az érzéseit a szemkinyitással kapcsolatban, hogy úgy érzi “kijjebb jön a szeme” ha kinyitja. Hogy ez pontosan mit takarhat, azt nem tudom. Ennyit tudtam belőle kiszedni. Remélem erre is választ kapunk a jövő héten.

Mindenki igyekszik segíteni a családból Zalánt. Legfőbb segítője (persze rajtunk kívül) Jázmin. Nagyon sokat vannak együtt, szoros közöttük a kötelék. Ha az udvaron vannak, ha a szobában, együtt játszanak. Jázminnak gyakran emiatt minden háttérbe szorul, a barátnők, Csenge is. Olyan különleges kapcsolat van közöttük, amit gyakran irigylek. 🙂 Símogatja, puszilgatja, becézgeti, tanítgatja Jázmin. Megtanította a kis kezein összeadni, kivonni. 🙂 Zalán pedig nagyon élvezi. Mostanában amúgy is érdeklődő. Napi körkérdés, hogy ha van x cukrom és megeszek belőle y-t, akkor mennyi marad. Persze kiszámolja és nagyon büszke magára! <3

A család élete pedig teljes  Zalán köré épült. Mit is írhatnék? Mindenki kicsit el van keseredve. Talán jövő héten jó híreket kapunk. Talán még lesz egy kis haladék. Mindenki arra vár, arra vágyik, hogy végre vége legyen ennek a rémálomnak.

Az elkövetkező hetek feladatai közé tartozik, hogy keresünk egy másik gyerekpszichológust, mert úgy érezzük, hogy a jelenlegi nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Reikivel is próbálkozunk. Illetve vannak még tervek, de amíg nem konkrétak, addig nem írnék semmit.

Hogy hogyan tovább? Előre! Számunkra más út nincs!