2018.04.19.
Tudom, sokan várjátok a híreket rólunk. Köszönjük szépen az aggódást!
Sajnos nem tudok mit írni. Tulajdonképpen gondolataim sincsenek, illetve csak azok vannak. Nehéz feldolgozni, amit az utolsó kontrollon hallottunk. Ez az oka a némaságomnak.
Ahogy ezelőtt is írtam, olyan forgatókönyvet kaptunk, amivel soha nem számoltunk. Hiszen töretlenül hittünk a gyógyulásban. Hiszen a retinoblasztóma olyan nagyon eredményesen gyógyítható! Mi is a legjobbakban bíztunk.
Abban, hogy a sok műtéttel, igaz, fájdalom és lelki sebek árán, de időt nyerünk. Időt, amely ahhoz kell, hogy elérjük azt a kort, mikor már kisebb valószínűséggel számíthatunk kiújulásra, új daganatokra. Hittünk és bíztunk.
Ez most sincs másképp, mert bele se tudok gondolni abba, hogy bármi úgy alakuljon, ahogy nem szeretnénk. Nem úgy értem, hogy Zalán belehal! De… Tudom, hogy ennél a betegségnél a prioritás az élet, a szemek és csak utána a látás megmentése. De mégis mi abban hittünk, ez már csak jobb lehet.
És most hidegzuhanyként ért minket a felismerés, hogy ennyi idő után is érhetnek még minket meglepetések. Nem is akármekkorák! Természetesen mi továbbra is nagyon erősen bízunk abban, hogy a leharangozott kemóra mégsem lesz szükség, hogy most már tényleg a javulás útjára lép Zalán, de most meginogtunk.
Nehéz felállni és mosolyogni, mikor belül tele vagyunk félelemmel és nem tudjuk az út, ami velünk kanyarog és rángat fel és alá, az tulajdonképpen merre visz. Vagy mikor szállhatunk ki végre ebből a lelki hullámvasútból.
Nagyon nagy szükségünk lenne egymásra, hogy együtt vészeljük át ezeket az időket, mégis úgy érzem, egyre jobban távolodunk egymástól. De nagyon igyekszünk!
Zalán pedig a maga módján álmodik, most éppen olyan esernyőről, amivel fel tud repülni. Ezt egy videóban látta. 🙂 Azt mondta, ez varázslat. 🙂
Vannak kijelentései, amik viszont halálra rémítenek és rengeteget gondolkodom rajtuk, egy ennyi idős kisember honnan szed ilyeneket, de megkérdezni nem merem tőle. Akik közel állnak hozzánk, ők tudják, ezek a sorok miről szólnak.
Nehéz! De igyekszünk! Ne haragudjatok, ha ritkán írok, de most… Nehéz!
Nagyon szépen köszönünk minden segítséget! A lelki, az anyagi támogatást, a kupakgyűjtés vagy aludoboz gyűjtést! Köszönjük!