Ma nem sírunk, örülünk! 🙂

Legszívesebben világgá kiáltanám a boldogságot, de tudom, már rengetegszer tűnt fel az alagút vége, aztán mégis sötét lett újra. Így most is fenntartással kezelem a helyzetet, de… Akkor is örülünk.

Ma apa nem tudott elkísérni minket, mert nem ért haza szolgálatból, így mama jött velünk. Nem volt semmi gond az úton, elmaradt a kérlelés is, hiszen este megbeszéltük, hogy okos és ügyes lesz. De mikor ki kellett szállni a kocsiból… Szó szerint úgy kellett kirángatni. Kapaszkodott szegényem mindenbe amibe csak tudott.

Az első és második szemcseppnél mama egyedül volt Zalánnal, mert az elsőnél parkolót kerestem, a másodiknál pedig bejelentkeztem a recepción és lepecsételtettem az útiköltséges papírt. De a harmadikon már ott voltam. Azt hiszem csekély kifejezés, hogy nem viselte jól.

Mivel a tervek szerint a doktornő még azelőtt akarta látni mi lapul Zalán szeme mélyén, hogy bemenne a műtőbe, sietős volt. Szerencsére Zalán a vizsgálatot nagyon jól viselte. De végül is ott màr nem szokott gond lenni, maximum a fagyasztások után, amikor fájdalmai vannak.

Nem mertem kérdezni semmit. Nem mertem gondolni semmit. És hálás voltam saját magamnak, hogy arra a pár percre ki tudtam kapcsolni az agyam és nem gondolkodtam.

Mivel ülve nem látta teljesen jól a doktornő, ezért fekve is meg kellett ismételni a vizsgálatot. De Zalán akkor is nagyon ügyes volt, meg is dícsérte a doktor néni!

Kicsit beszélgettünk, leginkább a lelki dolgokról és akkor mondta… Egyelőre minden rendben. Egy minimális maradvány van Zalán szemében, jelenleg teendőt nem igényel.

Velünk volt egy kis sorstárs is, neki is ugyanez lett az eredmény. <3 Nagyon örültünk az apukával együtt! Tudjuk, ez nem a gyógyulás, de talán… Talán… Talán menni fog…

Ilyenkor képesek vagyunk elhinni, hogy van tovább. Akkor is, ha sötét felhők tornyosulnak az égen és ha tegnap még a pokolban éreztük magunkat.

Hogy nehéz, az nem kifejezés. Hogy kemény, lélekölő, szinte kibírhatatlan… Szerintem ez se írja le rendesen.

Most kaptunk 2 hetet. Na jó, majdnem 2 hetet… Nem többet, de ez most majdnem kétszer annyit, mint az elmúlt hetekben. Próbálunk töltekezni.

Talán az is jó jel, hogy mire hazaértünk, kisütött a nap! Talán most egy kicsit ránk mosolyog!

Alig várjuk a fizetést, a családi pótlékot éééés…. Zalánnak egy óriási fagyizàst ígértem. Olyat ehet amilyet csak akar! Mert ez is kell!

Köszönöm nektek, hogy mellettünk álltok! <3