2018.11.19.

2018.11.19.

Akkora kedvvel keltem ma reggel… Valahogy nem dobott fel a hóesés sem, aminek amúgy örültem volna, mert Zalán egyszerűen imádja! De most nem!

Sőt! Tulajdonképpen napok óta gyomorremegéssel kelek és így megy el az egész nap. Hát, ez ma se volt másképp.

Tulajdonképpen a fő káosz tegnap este kezdődött, mikor készültünk össze a mai iskolanapra. Tornazsák, felszerelés rendben, ruhák… Megvan. Igen ám, de milyen cipőt vegyenek fel, hiszen arra még nem jutott. Mivel a tavalyiak satuval se mentek rá a lányokra (nem csoda, mindkettőnek legalább 2 számot nőtt a lába) , nem volt más, a vékony sportcipő maradt.

Ezt nagyon éreztem reggel. Olyan lelkiismeret furdalással keltem, hogy azt leírni se tudom. Mikor munka közben pedig nekem is fázott a lábam a lyukacsos sportcipőmben, hát… Még rosszabbul éreztem magam. Senkinek se kívánom! Gondolatban 1000x bocsánatot kértem a gyerekektől, hogy képtelen vagyok egy ilyen egyszerű dolgot megoldani, mint egy cipővásárlás. Ha hazaérnek, ezt személyesen is meg fogom tenni, de kutyául érzem magam.

Nem is tudom mihez tudnám ezt hasonlítni. Mentem a kutyákat, a macskákat, minden kóbor állatnak igyekszem jó helyet találni, mindent megtenni, segíteni és pont a saját gyerekemen nem tudok segíteni!

Elmentem dolgozni, lényegében a semmiért, mert hittem abban, hogy menni fog. Megy is, de nem akar beindulni. Mivel csak annyi pénz jön be belőle, ami éppen csak betakarja a benzinköltséget, ennyi erővel itthon is ülhetnék. Még adok neki egy kis időt, mondjuk januárig, de aztán ha akkor se megy, akkor nem csinálom tovább lényegében ingyen. Sajnálnám, mert ez olyan időbeosztású, hogy Zalánt maximálisan el tudom látni, elvinni oviba (nálunk a faluban nincs ovi) majd ebéd előtt hazahozni. De ha nem megy, akkor hiába szakadok meg, nem megy. 🙁  Pedig nagyon kellene! Vasalás sajnos csak február környékén lesz állítólag. 🙁 Így pedig… Karácsony se lesz! Mert nem lesz! Egyszerűen egy fára nem fog jutni, nem hogy ajándékra.

Idén nincs listánk. Zalánnak van, de az is csak egy kósza gondolat volt, mikor Jázmin összeírta. A gyerekek ruhának örülnének.

Elnézést kérek, ha ez a poszt nem túl pozitív, ma valahogy nem megy. Pedig igyekszem. Mindent megteszek, hogy boldoguljunk, de nem, valamiért nem megy. Rengeteg a kiadásunk.

Apa most elvállalt egy felújítást. Ha sok nem is, annyi bejön talán belőle, hogy a hónapon szűkösen kihúzzuk. Igen, most nem jut gyümölcsre, vitaminra, sajnos amíg a kupakokat le nem adjuk, addig Zalán gyógyszerére sem. Ha van fuvaros ismerősötök, kérlek említsétek meg neki!

Kötöm továbbra is a koszorúkat és ha sikerül egynek gazdát találni, felét visszaforgatom egy újabb koszorúba, másik feléből veszek egy kis élelmiszert, hogy nem folyamatosan zsíros kenyeret egyenek a gyerekek vacsorára.

Zalán étvágyán sajnos meglátszik, hogy nem ehhez szokott. Éppen csak belenyal mindenbe és szinte semmit se eszik. 🙁 De nincs mit tenni, neki 1 kiló liszt 600-1200ft. 🙁 Most egy kicsit bajban is van, mert nagyfiú lett, megmozdult az első fogacskája, készül kipottyanni és fáj neki ha ráharap. Illetve kellemetlen. Ő pedig kedvetlen.

A takonykórból se akar kimászni, most ez a betegség megint elhúzódik. D vitaminunk és Biogaia-nk van itthon, azt meg tudtam venni hónap elején, abból adok neki, de… Nem tudom!

Szóval most ez van. Mondanám, hogy lesz jobb, de ebben én már rég nem hiszek!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 + tizenkilenc =