Múlt héten már sok kedvem nem volt írni, bár többször is nekifogtam. Kicsit besokalltam.

Hétfőtől szerdáig András volt beteg, majd csütörtökön suliba ment és délben már a sürgősségin ültem vele. Pénteken már Csenge volt lázas… És így ment el a hétvége is.

A múlt héten a gatyámat is a gyógyszertárban hagytam, de ezt nem is kell mondani annak, akinek van gyereke. Ez van! Csak így folyamatjában sok!

Holnap pedig utazunk. Igazából semmi különlegeset nem várok, szerintem Zalán jól van. Bár sajnos bele nem látok. 🙁 Mennyivel könnyebb is lenne!

Este számolgattuk apával, Zalán 3-4 hónapja tünetmentes, ami szerintem nagyon jó! Viszont ahogy apa fogalmazott, volt már olyan is, hogy majdnem 1 egész évig tünetmentes volt. Hát, azért még van para rendesen! Mégis azt gondolom, hogy ennyi minden után már rendben kell lennie. Holnap kiderül!

Szerdán már mehet oviba Zalán, ha holnap minden úgy lesz, ahogy szeretném. Csütörtökön pedig érkezik oda a télapó, amit nagyon-nagyon vár! Talán emlékeztek, tavaly úgy volt, hogy eljön hozzá a télapó, aztán jól átejtette. Nagyon csalódott volt!

Szép lassak készülődünk az ünnepekre a magunk módján. Sokat beszéltünk a gyerekekkel, hogy ne legyen nekik meglepetés, hogy a Jézuska mit, mennyit hoz ha hoz. Igyekszünk nem okozni csalódást akkor sem, ha most minden pénzünk Zalán gyógyszerére megy el.

Pont ma, az egyik helyre ahova az ebédet hordom, beszélgettem az ügyféllel. Az ő unokája és Zalán anno együtt voltak kemón, ismerjük is egymást. Ő is mondta, bár ők már 5 éve tünetmentesek, de ott van ugyanúgy a félelem. Kérdezte is, hogy bírom, mert anno mikor az unokája beteg volt, bár csak 2 gyerek volt a családban, de nagyon érezte a kislány, hogy a nagyfiúval “többet van foglalkozva”. Beszélgettünk, hogy bírjuk anyagilag, mert anno náluk úgy volt, hogy hiába dolgozott mindkét szülő, az ő nyugdíja is teljes egészében kellett, mert máshogy nem ment a rengeteg kiadás és az utazások miatt.

Szeretek olyan emberekkel beyzélgetni, aki valahogy érintett (volt) hasonló módon. Ők értik igazán ezeket a dolgokat. Ma ez a pár perces beszélgetés nagyon jól esett. Nyíltan kimondani, mit gondolok, érzek, mert tudtam, éreztem, hogy tudja és érzi miről beszélek.

Hogy elmondhattam, kimondhattam valakinek, hogy bár néhányan igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy nem vagyunk jó szülők, mert a beteg gyerekre többet költünk, mint a többiekre. És ez az illető is megerősítette, amit éreztem, mondtam, tapasztaltam. A gyerekek bár valamennyire megértők, de saját igazságuk, saját lelkiviláguk van és ők ettől még nem rosszak.

De igyen, megkapjuk, ahogy mások is, hogy mert Zalánra költötök mindent, ezért nincs ruha, cipő, ezért nem ehetünk sütit vagy bármit.

Most néhány nehéz hét áll előttünk. Elmagyarázni és megértetni a gyerekekkel, hogy nem azért szegény a Jézuska, mert Zalánra többet kell költeni, holott ez az igazság. Látjátok, még 5 év után sem tudom, hogy hazudjak nekik, hogy ne fájjon vagy legyek őszinte velük.

Zalán is szeretne kérni a Jézuskától néhány dolgot, de most csak apróságokra fut jutni. Ha jut! Még  legalább egy üveg gyógyszert meg kell venni a hónapban. Hogy könnyebb legyen! Mert muszáj!

Elindultunk egy úton, amin szerintem jó irányba haladunk, szeretnénk ezen menni tovább. Ha segítetek, azt megköszönjük! Holnp szorítsatok! Köszönöm szépen!