Tavasz van, jó idő, Zalán is jobban van, mégsem felhőtlen a mosolyom.

Ma újra oviba ment Zalán, bár kicsit még náthás és kicsit még köhög, mint a csoportbeli gyerekek nagy része, mégsem akartam, hogy teljesen kimaradjon a húsvéti készülődésből. Ilyen még soha sem volt, de amint elváltunk a csoportszoba előtt, futott vissza sírva. Nem akart ott maradni, mert hiànyozni fogok.

Sajnos ez a kiújulás megint megtette a hatását, Zalán teljesen hozzám nőtt. Már apát az ágyból is kitúrta. Szegény apa a nappaliban kénytelen aludni emiatt. Nagyon nehéz visszailleszkednie és ez a mai történet tipikusan ezt tükrözi. 🙁 Pedig szeptemberben iskolát kezdünk. Kezünkben az ovis szakvélemény, miszerint mehet, illetve a diákigazolványhoz az adatlap és csütörtökön iratkozunk be az első osztályba. Magántanulóként.

Annyi minden jött össze megint, csak kapkodom a fejem. Zalán kilábalt nagynehezen a betegségből, hétvégére viszonta csajok lettek betegek. Ez pedig olyan nem várt kiadáshoz vezetett, hogy most a saját asztma gyógyszereim kiváltását tologatom, mert nem tehetem meg, hogy majd 8000 ft-ot kivegyek a családi kasszából. És akkor ez még csak egyik, az osztálypénz, villany elszámoló és sokminden között. Ahova beadtuk a hiteligénylést ott nem kaptuk meg a kért összeget, “csak” annyit ami pont kiváltotta volna a két hitelünket. Ezzel pedig sajnos csak rosszabbul jártunk volna. A héten próbálkozunk egy másik banknál, hátha. Bár azt mondják, a remény hal meg utoljára…

Reggel gyorsan visszavittem a vasalnivalót és hoztam másikat, mert úgy beszéltem meg Zalánnal, hogy amint végzek a dolgommal megyek érte, úgyhogy sietnem kell.

Gyorsan összerámolok, mert ma jön a logopédus is, illetve ma megint lesz ovisuli foglalkozás délután. Sajnálom  hogy ma nem tudtam pozitívat írni.  Pedig annyira igyekszem észrevenni a szépet és a jót! Szeretnék kicsit pozitívabban gondolkodni, de ma ez nem megy. 🙁