2019.07.08.
Mintha az időjárás tudná mi készül, még a levegő is lehűlt reggelre. De talán jobb is. Nem lesz olyan nehéz elbúcsúzni a nyártól, a kis biciklitől, a medencétől. 🙁
Holnap hajnalban már indulunk, 9-ig fel kell érnünk az osztályra. Mára már csak az utolsó simítások maradtak. Beszerezni amit szombaton nem sikerült. Kis trikót, meg pólót mert balga módon nem is néztem az időjárás jelentést és pólót nem vettem. Kiszoknit, puha fogkefét, gyerek szájvizet, stb…
Szerettem volna elmenni Zalánnal fodrászhoz, kicsit lenyírni, ne legyen annyira látványos mikor hullani kezd a kis haja. Talán kevésbé viselne meg mindenkit. De nincs erőm emberek közé menni, emberek közé vinni.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki bármennyivel is, illetve bármilyen módon a segïtségünkre sietett. Sajnos azt kelk, hogy mondjam, hogy még a vitaminok, gyógyszerek ára nem jött össze. 🙁 De nem adjuk fel és nem adhatjuk fel. Gyűjtünk tovább! Kupakot, alumínium italosdobozokat, minden, amit csak lehet és most nincs rá feltétlenül szükségünk, igyekszünk pénzzé tenni. Szegény Jázminka is, átérezve a dolog súlyosságát, néhány rajzát ajánlotta fel, hogy árverezzük el. Igyekszem feltenni a Facebookra, hátha… Sok kicsi most nagyon-nagyon sokra megy a rengeteg kiadás mellett.
Ha valamelyikőtök külföldön él és van egy kis ideje, legyen szíves nézzen körbe, hogy nem olcsóbb-e kinn a cbd olaj, mint itthon, ahol 50 ezer Ft a 30ml a 10%-os olajból. Megköszönném. Illetve még mindig nagyon gyűjtünk egy másik szerre, melynek ml-je 125 EUR, tehát kb. 40 ezer ft, de ez 1 hónapig elég.
Tegnap este az ágyban beszélgettem kicsit Zalánnal. Elmondtam neki, hogy a szer, amit holnaptól kapni fog, az egy méreg. Egy gonosz manó elleni méreg. Őt nem bántja, csak azt a gonosz manót, aki a szemében van. Nem tudtam hogy elmagyarázni, hogy ne rémítsem meg és kicsit bátorítsam, azt mondtam neki, hogy a manóméregtől azért fog kihullani a haja, hogy a manó ne tudjon odamenekülni és belekapaszkodni. Megbeszéltük, hogy bizony újra inni kell a gránátalmalét, hogy a száját ne tudja megsebesíteni a gonosz manó. Mondtam neki, bármi kérdése van, ott leszek végig, mindent megbeszélünk. Talán elfogadta.
Visszatérve a gránátalma lére. Horror àra van, mert a 3 dl-es 900 ft, de a szájfertőzés ellen az egyik leghatásosabb szer az ellagsav tartalma miatt. Talán emlékeztek, anno is itta Zalán és szájfertőzés nélkül csináltuk végig az első 3 blokk kemót. Reméljük most is így lesz.
Apa ma is dolgozik, de talán jobb is, nem ugrunk egymásnak. Mindenki ideges. Persze, tudom, érthető. Mégis rossz. Teljesen megváltozik megint az életünk. Fogalmam sincs hogy fogjuk így kihúzni, hiszen én se tudok majd dolgozni és apa is kimarad a másodállásból, hogy Zalán miatt folyamatosan cserélgetni kell majd a szolgálatait. 🙁 Hogy lesz idén az iskolakezdés? Miből?
Nem akarok gondolkodni. Előre főleg nem! Talán nem is akarok már reggel felkelni, este meg lefeküdni. Nem hajt semmi. Annyira utálok ezt az életet! Fogalmatok sincs miről beszélek… 🙁 Ekkora fájdalommal élni most már 6 éve… Szerintem ez egy kegyelemdöfés volt. Feladni pedig nem lehet.
Tegnap egy kedvesnek nem mondható volt követőnk ismét akkorát hazudott, hogy azt hittem hanyattesek. Szeretném eloszlatni a félreértést! Többször is felmerült, hogy Zalánt külföldön kezeltetnénk. Azonban a doktornő szerint amíg van itthon elérhető kezelés, addig ő nem adja áldását rá. Magánúton pedig 12 millió Ft lenne ez kb. Igaz, hallottam már 8-ról is. Sajnos se most, se eddig ennyi pénzünk nem volt. Higgyétek el, ha lett volna, gondolkodás nélkül vittem volna Zalánt.
Továbbra is azt szeretném kérni, aki tud, segítsen nekünk. Rengeteget utazunk, szállást kell fizetni, gyógyszereket, vitamint, étrend kiegészítőket. Sokszorosára emelkedik a háztartás költsége, mert folyamatosan fertőtleníteni kell, mosni, mosogatni és egy 150 darabos neomagnom tabletta 10 ezer, 1 heti probiotikum 12 ezer Ft.
Aki tud kérem segítsen fertőtlenítőszerben, gyerekruhában, vitaminokban. Amik a legfontosabbak: gránátalmalé, protexin restore junior rágótabletta, Biogaia Protectis +D vitamin narancsos rágótabletta, Normaflore. Szívesen veszünk bármilyen takarítőszer felajánlást is! Illetve gyűjtjük tovább a kupakokat, aludobozokat, melyek Csornán, Gyömörén, Bársonyoson, Győrben tudtok leadni nekünk gyűjtőpontjainkon.
Köszönöm szépen, ha segítetek!