2019.07.09.
Kimerítő nap van mögöttünk. Igaz, még nincs vége… Sőt! Mostantól kezdődik igazán a vesszőfutás. Az idővel a fertőzések ellen, a mellékhatások ellen, a gyógyulásért!
Reggel 9-ig kellett a kórházba érni. Ő reggel pityergett a konyhában, hogy fél, én valamerre Tatabánya felé éreztem, hogy bizony már nagyon marja a szemem a könny. Féltem! Természetesen abszolút úgy ültem, úgy vezettem, hogy ő nem látta, hogy potyognak a könnyeim.
A kórházi felvétellel kapcsolatban volt kavarodás, mert a felvételi pultnál a nappali osztályra irányítottak, aztán ott kiderült, hogy nekünk egyből az osztályon kell jelentkezni.
Pikkpakk átestünk a már jól ismert, ám már-már feledésbe merült protokollon. Súly, magasság mérés, branül, vérvétel és társai.
A kemóra kicsit várni kellett, addig többször is volt hő és vérnyomás mérés. Fél 12-kor kapta Zalán az első szert, majd folyamatosan a többit. Közöttük hidrálás ment. Folyamatosan játszottunk, videót néztünk, igyekeztünk lefoglalni. Persze nehéz dolog egy amúgy eleven gyereket kerek 7 órán keresztül ágyban tartani.
Eddig különösebb gond nem volt! Kop-kop! Remélem már nem is lesz. Még egy és negyed óra hátravan a hidrálásból, aztán végre mehetünk a szállásra. Zalán a végére elaludt. Fáradt is volt, hiszen korán keltünk, illetve nyűgös a sok várakozástól.
De nagyon jól viselte eddig, le a kalappal előtte. 8 óránként kap 4mg Emetront hányáscsillapításra. Bízunk benne, hogy hamar túllesz rajta. Ma beszélgettünk egy doktornővel és mondta, hogy ha minden jól megy akkor talán nem kell sokat kihagynia az iskolából. Persze minden menet közben dől el, de mi is ebben reménykedünk.
Hát, mit mondjak? Szülőként rettenes ezt átélni. Esküdt ellenségemnek nem kívánom, hogy a beteg gyereke ágya mellett kelljen ülnie, míg az kemoterápiát kap. Aggódni minden percben a lehetséges mellékhatások és a kemóval előjöhető dolgokkal kapcsolatban. Megtiltani egy örökmozgó kisembernek azt, ami másnak teljesen természetes. Nyár közepén nem lehet kimenni, emberek közé főleg nem… A mozgó fogat nem matatni, mert ha elindul egy szájfertőzés… Folyamatosan készenlétben lenni, mert mi van ha felszökik a láz, ha hányni kezd, vagy vérezni… Azonnal vissza! Közben pedig összefogni egy kétrészre szakadt családot. Kezelni a félelmet, a fájdalmat és a távollétünk okozta hiányt…
Továbbra is csak köszönettel tartozunk nektek, hogy a segítségünkre voltatok/vagytok! Megkönnyítitek így a helyzetünket, ámbár sajnos még mi sem látjuk a végét. Már 6 éve nem… Pedig mindig hittünk, bíztunk, harcoltunk. Ahogy most is tesszük. Zalánnak meg kell gyógyulnia!
One thought on “2019.07.09.”
Imádkozom értetek!♥♥♥♥