Nagyon kettős volt ez elmúlt 24 óra. Egyrészt rettenetesen örültem, mikor tegnap úgy kelt Zalán, hogy éhes. A kedvenc borsófőzelékét főztem és az eddigi egy-egy falathoz képest sokkal többet evett. Nagyon örültem neki.

A gyógyszerek bevétele is már rutinszerűen megy. 🙂 Kis ellenkezés még van, főleg az antibiotikumnál, de végül is nagy gond nincs. Ennek örömére vígan ittam volna meg tegnap délben a kávémat.

Ekkor érkezett a hír, hogy apáék a mentővel szolgálat közben balesetet szenvedtek. Mondani se kellett, hogy hol, szinte egyből belémhasított. Veszprémvarsány! A halál kereszteződés.

Nagyon nem ijedtem meg, hiszen tudtam beszélni vele és ő is egyből nyugtatott, hogy ne ijedjek meg. “Csak a homloka vérzik és a lábát ütötte meg.” Egyből szóltam anyósnak, hogy fusson fel a gyerekekhez, mert mennem kell. Gyorsan elmondtam mi a helyzet és hogy a gyerekeknek egy szót sem míg nem tudjuk mi a helyzet. Nem kell őket is megijeszteni.

Szerencsére a sürgősségin gyorsan elláták apát, készült röntgen is, nagy baj nincs. Engem pedig ott próbáltak nyugtatni, de miután láttam, hogy van, nagyon nem kellett nyugtatni. Beszélt, mozgott, abszolút magánál volt. Gondoltam nagy baj nem történhetett. Közben megérkeztek a bajtársak is, a sofőr, illetve a tiszt. Próbáltuk együtt összerakni az emlékfoszlányokat.

A mentő ment a védett főúton megkülönböztető jelzést használva és egy alárendelt, stop táblás útról fékezés nélkül kivágott eléjük egy autó. Az ütközést semmiképp sem tudták elkerülni! A mentő a sofőr lélekjelenlétének köszönhetően az úton maradt. Valószínűleg ennek köszönhetik apáék az életüket. Viszont a másik autó utasa a helyszínen életét vesztette. Apáék az összetört mentőből kiszállva próbáltak még segíteni, de sajnos csak a sofőrnek tudtak. A helyszínen megkezdték az újraélesztést.

Felfoghatatlan az egész és rettenetesen megviselte apát. Nem a seb a fején, igaz, most elég kellemetlen fejfájása és nyakfájása van, hanem lelkileg. Azt mesélte hogy talán az ütközés pillanatára nem is emlékszik. A baleset előtti utolsó gondolata az volt, hogy talán nem lát minket többet, az első a baleset után pedig az, hogy neki mindenképpen haza kell jönnie. Megijed, hogy elveszít minket pont most, mikor amúgy is akkora szükség van rá. És én is megijedtem, hogy elveszítjük őt! Szerencsére nem így lett!

Zalán pedig… Rettenetesen örülünk, hogy végre tud enni! Hatalmas dolog nekünk, miután napokon át kortyonként diktáltam bele az innivalót. Enni pedig maximum 1-1 falatot evett.

A világ legédesebb mondata pedig az volt, mikor este fél 11-kor Zalán kiküldött almáért, miután egyet már megevett. Az örömöm most határtalan! Főleg miután ma spenótot kért és szépen evett is belőle! Talán haladunk és ha Isten is segít, akkor már csak 1 blokk kemó lesz. Persze addig is még sok víz lefolyik a Dunán és még addig is minimum 2 út vár ránk, 2 vérvétel, egy szemészeti vizsgálat, esetleg sejtnövelő is. 🙁 De megyünk előre! Talán egyszer célt érünk és ő is végre egészséges lehet!

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki segít nekünk! Minden fillér jól jön most, illetve minden, ami által kicsit tudunk mi is spórolni. Jelenleg élelmiszerre és fertőtlenítőszerre megy el sok, hiszen most a fehérvérsejtek szétestése miatt fokozott a fertőzésveszély.

Szívesen fogadunk ezért fertőtlenítő szert, felületfertőtlenítőt, fertőtlenítő mosószeradalékot, kézfertőtlenítőt. De szívesen fogadunk élelmiszert is, leginkább gyümölcsöt, zöldséget, üdítőt. Talán most ezeket eszi legszívesebben Zalán. Köszönjük szépen mindenkinek, hogy mellettünk vagytok!