Mit írhatnék le így, a 7. küzdelmes év hajnalán? Amit még nem írtam le… Talán ilyen nincs is!

Szeretném még húzni az időt ameddig csak lehet. Talán ezért is van, hogy a bőrönd is csak félig van bepakolva, illetve minden csak elkezdve van… Legalább addig, míg lehet!

Mert holnap már nem lehet. Hajnalban indulnunk kell akkor is, ha nem akarunk. Holnap egy újabb kör, a màsodik blokk kemoterápia vár Zalánra, ránk.

Nem könnyű ilyenkor se neki, se nekünk. Újra meg kell küzdenünk mindennel, ami vele jár. Újra kortyonként kell belekönyörögni az innivalót. Minden egyes kortyért imádkozni neki. Hogy enni nem fog, azt nyugodtan elkönyvelhetjük, ez általános. Igaz, mindig próbálkozunk egy-egy falattal. Ha csak egyet is lenyel, már úgy érezzük győztünk. Pedig ki tudja mikor fogunk nyerni… Hogy fogunk, az persze nem kétséges! Megküzdünk mindenért, mert nekünk valamiért ezt dobta a gép.

Nem akarom már leírni, milyen rossz, mikor kétfelé szakad a család, mennyire megsínyli mindenki. Utálom ezredszerre is leírni, hogy a gatyánk rámegy már a betegség okozta költségekre. Hogy félek a holnaptól, mert Zalán szenvedni fog, félek a holnaputántól, mert még rosszabb lesz. Félek a jövő héttől, hátha rossz hírt kapunk, a szeptembertől, mert nem tudjuk hogy oldjuk meg ilyen költségek mellett az iskolakezdést és félek az októbertől is, amikor már fűteni kell és fát nem tudunk venni. Ilyen kiadások mellett?

Ha megjövünk a kemó után, újra futni kell a hitel után, mert a hetente, vagy heti többszöri utazgatás mindenünket elviszi. Ahogy az autó javítása is plusz költség, hogy üzemképes maradjon (szombaton fizettem ki csak az alkatrészre 40 ezer ft-ot és hálás vagyok, hogy a szerelő SOS elvállalta és csak az anyagot kellett fizetnem!). Ha sikerül netán a hitel, talán-talán arra elég lesz a maradék (hiszen a 2 meglévő hitelünket váltjuk ki úgy, hogy valamennyi maradjon is, sajnos a bank csak egy minimális összegeg engedett rá) arra, hogy ha nem kell hetente mennünk, akkor talán 2 hónapot kihúzzunk vele. Tehát tüzelőre ebből se fog jutni.

De minden napnak megvan a saját problémája. Ma ez a készülődés, amit annyira nagyon nem akarok, hogy mindenem tiltakozik ellene.

Holnap reggel fél 9-ig fel kell érnünk a kórházba. És kezdődik előről az őrület, folytatódik a harc. Elsején belelépünk a 7.évbe, ami akárhogy is nézzük, nagyon hosszú idő.

Anno éppen csak beestünk a kemóról Jázmin első osztályos évnyitójára. És Jázmin szeptemberben 7. osztályos lesz. Pont annyi, mint András volt, mikor felfedezték Zalán szemeiben a szörnyeket. Mert akkor több is volt, összesen 5 db! Igaz, a jobb szemével már akkor nem látott. 🙁 Most 1 szörny van! Egyetlenegy, de nem akar kidögleni évek óta. Márpedig mi küzdünk tovább, mert kell, mert muszáj!

Köszönjük szépen, ha mellénk álltok ebbe a hosszú és nagyon nehéz csatában. 🙁 Iszonyatos! De most az az egy tartja bennem a reményt, hogy anno 2013. augusztus 1-én kezdődött a küzdelmünk, egyből kemoterápiával. Most ha Isten is úgy akarja, 2019. július 31-én fejezzük be kemoterápiával. Ugye, így lesz?