Ez az! Megcsináltuk! 🙂

Pontosan 6 hosszú év telt el! Ma léptünk a hetedikbe. Talán bűvös, talán segít, talán… Tele vagyunk reményekkel!

28 napja tudtuk meg, hogy mi a helyzet. Él a gonosz manó, aki ellen már évek óta küzdöttünk, sajnos legutóbb már kétszer is feleslegesen viselte el Zalán az összes műtéttel járó fájdalmat, mert a műtét bizony semmit sem hatott. 🙁

28 napja bolydult fel ismét az addig is bizonytalan életünk és egy még nagyobb bizonytalanságba estünk. Egy dolog nem változott, a töretlen hitünk a gyógyulásban. Noha voltak olyan pillanatok, mikor elgondolkodtam, vajon tényleg nincs-e semmi lehetőség kiszállni. Rettenetesen féltettem Zalánt a rá váró procedúrától.

Mióta megtudtuk, hogy 6 hosszú év után újra kemó kell, tudatosan próbáltuk átalakítani az életünket és felkészíteni a gyerekeket is arra, ami Zalánon keresztül mindegyikünkre várt. Nem sok időnk volt, talán fel se fogtuk teljes egészében mi következik. De lehet jobb is volt!

Viharos gyorsasággal kerültünk bele újra a kemók okozta örvénybe és egyszerűen gépiesen csak azt tettük, amit mondtak. Pontosan azt! Tudtuk mennyi a veszítenivaló! Nem, nem egy élet, bár kezeletlenül az is, de most egy 6 éves kisember látásáért kellett küzdenünk. És a látásért kockára tenni az életét a kemóval. Ugye milyen morbid?

De megcsináltuk! Most már teljesen mindegy hogyan! Megcsináltuk és kész!

Szeretném leírni azt az érzést, mikor az utolsó milliliter méreg folyt. Ahogy mi mondjuk, manó méreg. Azt az eufórikus hangulatot mégse tudom leírni. Hiába szeretném, nem tudom. Csak azt, hogy megcsináltuk!

Igen, rettenetes volt. Igen, nagyon nehéz! Szavakkal leírhatatlan. Ahogy a boldogság is, hogy most, legalább is átmenetileg jövő hét péntekig elhihetjük, hogy van esélyünk győzni!

Hazaértük és egész úton az járt az eszemben, hogy szeretném nektek megköszönni! Nehogy azt higgyétek, hogy azoknak akarom megköszönni, aki távolról szórta felénk az ezreseket. Ilyen nem volt, bár nagy szeretettel kapkodtuk volna őket! 🙂 Azoknak tartozom köszönettel, akik nem hagyták, hogy letörjünk és tovább lökködtek ezen a nehéz úton. Hogy ezt ki hogy tette, milyen formában, ez most mellékes. Mindenkinek köszönöm! Annak is, aki éjszakákon keresztül tartotta bennem a lelket, annak is, aki anyagilag segített, annak is, aki tárgyadománnyal, annak is, aki felhívott vagy csak “dobott rám” egy üzenetet. Mert nélkületek nem ment volna!

No, eddig tartottak a jó hírek! Szeretném azt írni, hogy a boldogságom végtelen, de sajnos véges, egyelőre csak jövő hét péntekig örömködhetünk. Akkor derül ki, hogy arra a gonosz manóra hatott a méreg vagy még kell kapnia Zalánnak. Sajnos a következő napok ismét nehezek lesznek, ahogy az kemó után lenni szokott.

Zalán jelenleg nem eszik, de igyekszünk itatni. Ahogy észrevettük, a citromos italok esnek neki jobban jól lehűtve (sprite, nestea). Sajnos sejtnövelővel és antibiotikummal jöhettünk haza úgy, hogy a legapróbb jelnél azonnal vissza kell mennünk. A legeslegapróbbnál is.

Ismét kezdődik az őrület, amikor nem lankadhat a figyelmünk, mert ezért komoly árat fizethetünk. Ismét figyelni kell, mennyit iszik Zalán, mert ha nem eleget, akkor is vissza kell mennünk. Ha rövidesen nem tudjuk evésre bírni, akkor is.

Továbbra sem mehet napra, továbbra se mehet nyilvános helyre, emberek közé. Továbbra is nagyon kell ügyelnünk mindenre. Mindent fertőtleníteni, mindennel vigyázni.

Sajnos a harcunk nem ért véget. Még végeláthatatlan ideig nem. 🙁 Egyelőre maradnak a heti kontrollok, a szigorú előírások és a remények. De nem adjuk fel és ha ti is segítetek, el fogjuk érni, hogy egyszer leírhatjuk a bűvös szót, Zalán tünetmentes. 🙂

Köszönjük szépen, ha segítetek bárhogy, bármikor. Most szeretnénk, ha mindent meg tudnánk adni Zalánnak.

A legfontosabb, hogy most mindazt biztosítani tudjuk amire bármikor rákíván. Ha csak egy falatra is, de akkor is. Őrületes napok, éjszakák ezek, mikor küzdünk a hányás, rosszullét ellen és egy hajszálon egyensúlyozunk az inni – nem inni párossal. Inni, mert muszáj, nehogy ilyenért kelljen visszamenni. De csak annyit inni, ami még nem okoz plusz rosszullétet. Küzdeni a sejtecskékért, mert a kemó teljesen tönkreteszi a csontvelőt. Küzdeni minden nap, minden órában, mellette maradni, talpon maradni, elhinni és vele is elhitetni, hogy nemsokára minden más lesz.

Jön majd az iskola, a kis barátok, az írás, olvasás… Mert ez kell, hogy most már rá várjon! Megérdemli!

Sajnos addig még…