Azt hiszem, tartozom egy beszámolóval.

Őrületes hét áll mögöttünk, ami tulajdonképpen 2 hét. Hiszen nagyon nehezen hoztam meg azt a döntést, aminek velejárója lett a múlt heti versenyfutás az idővel.

Aztán már villámgyorsan ment minden! A fordítások, levelek, ilyen-olyan kérdőívek, aztán a gyűjtés és folyamatosan figyelni az összegeket, hogy sok-sok apró utalásból mikor lesz meg az az összeg, ami nekünk kell(ett). Pénteken majdnem végeredményt hirdettem. Már a elkezdtem fogalmazni a köszöneteket de mondom azért biztos ami biztos, átszámolok mindent. Akkor jöttem csak rá, hogy a frank tekintetében bankközi középárfolyammal számoltam az eladási helyett. El is keseredtem, mert annyire kicsi hiányzott!

Aztán jöttek a jóakarók, akik és a saját lelki nyugalmam miatt kerek 200 ezer Ft-ot visszautaltam egy adományozóknak, hiszen aki nem jó szívvel ad, az inkább ne adjon! Nem magamnak gyűjtöttem pénzt, hanem Zalánnak. Egy lehetőségnek.

Tudom, nem vagyok olyan bátor, mint néhány kis sorstárs szülője. Nem merek első bevállalni akár meglehetősen kockázatos beavatkozást. Helyette felelősen szeretnék dönteni, hiszen nekem kell eldöntenem, fel tudok-e nevelni egy akár vak gyereket, illetve több szem (esetleg nemzetközi szaktekintély) többet lát alapon nagyobb esély van egy megfelelő terápia kiválasztására. Ehhez kértünk segítséget.

Mikor hétfőn reggel kezdtek bepotyadozni az összegek, akkor tudatosult bennem, hogy úristen, tényleg meglesz! Akkor még gyorsan hozzáadtam a megígért utalásokat is, bízva benne, hogy valóban megérkeznek és egy mély levegővel kihirdettem a végeredményt.

Hogy miért mély levegővel? Mert közben ezer átgondolás és legolcsóbb megoldás után is arra jutottunk, hogy az összegyűlt összeg nem fog fedezni minden költségünket az utazás során. A legolcsóbb repülőjegyet kicsi önrésszel ajándékba kaptuk. A legolcsóbb szállásokat választottuk ki, igaz, volt közben egy szállás felajánlás is, amit visszamondtak. Mindenhogy a legolcsóbb megoldásra törekedtünk, mégis az összes mozdítható pénzünket hozzá kellett tenni a gyűjtéshez, hogy azt mondhassuk, ennyi, megvagyunk. Ebben természetesen nagy szerepe volt a főnökömnek is, aki felajánlotta, hogy pénteken, idő előtt kifizeti a fizetésemet és euroban, illetve ad valamennyi frankot is. Köszönöm neki is!

A jelenlegi menetrend a következő:

25-én este indulunk repülővel Bázelba, ahol 1 éjszakát töltünk, majd másnap indulunk tovább vonattal Lausanne-ba. (Szerintem ne vonatozzatok Svájcban soha, olyan horror drága. 170 km körül van, 2. osztály, 45000Ft 3 embernek. Ez csak az odaút.)

Lausanne-ban sikerült egy igen olcsó szállást kifogni, ami fontos, hiszen ott 3 éjszakát töltünk. Pont félúton van a kórház és a vasútállomás között, így legalább tömegközlekedésre nem kell költenünk, gyalog is tudunk annyit sétálni. 29-én indulunk vissza vonattal Bázelba, majd onnan repülővel érünk szombat késő éjjel Budapestre.

Az időpont sajnos meglehetősen faramuci. 27-én apa születésnapja lesz és sajnos anyut 28-án műtik csípőprotézissel. De ez van. Mindenkinek kellett egy nagyot nyelni Zalán esélye miatt.

Viszont a tegnapi jó hír, hogy elindult kifelé az 5000Frank. A repülőjegy megvéve, ahogy a vonatjegy is. A szállások lefoglalva. Még ki kell küldenünk a klinika által küldött ezeroldalas kérdőívet, illetve mindent pontosan leegyeztetni. Pl. arról még fogalmam sincs, hogy Bázel reptérről hogy jutunk el a szálláshoz.

Néhányan kérdeztétek, hogy az egész család megy-e. Természetesen nem! Zalán, András (mert ő fordít nekünk, németül, angolul beszél) és én megyünk. Apa marad itthon a lányokkal, anyuval és intéz itthon mindent!

Hatalmas köszönettel tartozom mindenkinek! Barátoknak, ismerősöknek, ismeretleneknek! Köszönöm, hogy nem hagytatok magunkra és akkor is biztattatok, mikor én teljesen bizonytalan voltam! És Eszter, neked külön köszönöm! Nélküled nem ment volna! (Tudom, hogy olvasod!)