Nagyon nem könnyű felállni ismét a tegnapi lesújtó hírek után. Teljes erővel hittem, hogy sikerült és kiderült, hogy mégsem. Hogy hiú ábránd volt ismét, hogy az élet azért is megmutatta, hogy az ő akarata erősebb.

Nem érzem magam legyőzöttnek, de nagyon-nagyon fáj és természetesen félek. Zalán még jobban meg van rémülve és nem tudom, hogy kit nyugtat meg, mikor azt mondom neki, hogy minden rendben lesz. Mert sem őt, sem engem nem. 🙁

Tegnap számításba vettem a lehetőségeinket. Összesen négyféle elképzelésem van a jövőt illetően. Ezt majd később, annak ismeretében ahogy alakulnak a dolgok, ismertetem. Az első most az, hogy pomtosabbat tudjunk.

Tudjuk a pontos helyet, a pontos méretet, válasz kapjunk ismét a miértekre és hogy hogy történhetett, hogy egy teljesen új helyen egy teljesen új daganat képződött, ami tulajdonképpen a hihetetlennek határos. Mindenesetre rendkívül szokatlan, hiszen talán 4 éve is lehet, hogy új daganat nem volt, csak a régivel küzdöttünk, ami nem adta meg magát.

Egyelőre kísértetiesen hasonló a helyzet a tavalyihoz. Van ott valami. Nem tudni, hogy az-e.  Nem tudni, hogy ha az, akkor az él-e (igaz az ér közelségéből lehet sajnos következtetni). Ha él, de mégis várunk, hogy a kis rizsszemnyi izé nőjön, abból baj is lehet. Ha nem az, Istenem, mennyire boldog lennék! Mindenesetre a doktornő szavai nem éppen bizakodásra adnak okot, így meg kell tudni békélni ismét a helyzettel.

Zalán nem lehet mégse igazi gyerek. Zalán fél, retteg! Rengeteget beszélgetek vele, hogy mi van, ha… Ennek ellenére estére már idegességében ment a hasa, hányingere volt. Elmondtam neki őszintén, természetesen az ő nyelvén, hogy nincs baj. Mert nem lehet. Kezelhető, mivel a lézeres eljárás van kilátásba helyezve, komoly fájdalom nem, maximum idegentest érzése lehet majd a szemében. Elmondtam neki, hogy ez mennyire jó, mert nem fog fájni, mégis (reményeink szerint) el lehet tiposni azt a kis gonosz manót.

Megértem a félelmét és igyekszem minden kérdését megválaszolni. Akár egymás után százszor is! Csak ne féljen ennyire!

Nem lesz könnyű ismét! 🙁 Ismét havi több alkalommal utazunk (november 3-4, majd valószínű ha a 3 hetet tartjuk, akkor 24-25?) Ismét elveszítjük a kis barátokat, ismét itthon tanulunk. 🙁

Talán, bár fájó pont, de ezek a legkisebb rosszak. Ami a legnagyobb baj, az a gonosz manó. 9 hónap tünetmentesség után ismét támadt. Keresem a lehetőségeket, de egyelőre nem látom az utat. Ez a bizonytalanság pedig nagyon rossz! Hova? Merre tovább?

Kérlek szépen, ne ajánljatok semmi csodaszert, mert vagyonokat költöttünk már olyanokra, amik semmit sem segítettek! Most nem erre van szükségünk! Hogy mire? Talán egy nagy doboz nyugtatóra, mert máshogy most nem megy. 🙁