Pár nehéz, ám mindig kicsivel könnyebb nap áll mögöttünk.
Az első éjszakák nagyon rosszak voltak, de tegnap estére már szelídült a helyzet és Zalán nyugodtan mert elaludni.
A szemcseppentésbe már teljesen belerázódtunk, sokszor megkérdezi Zalán mikor kell az újabb adag, nehogy elfelejtsük. 🙂 Dehogy felejtjük! Betartunk minden utasítást, hiszen így a saját helyzetünket könnyítjük meg.

Tegnap már egész nap (és este) nem kellett fájdalomcsillapitó. Talán a legnehezebb időszakon túl vagyunk. A szeme kezd alakulni, bár szegénynek még mindig be van gyulladva és csak ennyire bírja kinyitni.

 

Nappal a szemüvegét hordja, éjjelre viszont vissza kell helyezni a kiskagylót, nehogy álmában véletlenül odakapjon a szeméhez, amire azért nagy a kísértés. Ennek oka az, hogy érzi még mindig a varratokat, sokszor mondja is, hogy szúr, kellemetlen. Ezellen sajnos nem tudunk tenni semmit, 1 hónap múlva fogják ezeket kivenni. Addig pedig még egy újabb kontroll is vár  ránk.

Sokat játszunk, hogy ezzel is eltereljük a gondolatait a kellemetlenségekről. De lassan elő kell venni a könyveket, füzeteket, mert az iskolával is haladni kell. Sajnos nem túl rugalmas ez a rendszer. 🙁 Viszont még várni kell, míg egy kicsit jobban nem lesz, mert most még sokszor panaszkodik homályos látásra.
Az utóbbi napokban észrevettem, hogy mintha a rossz szemével próbálna nézni. Hogy mennyire sikerül neki, ezt nem tudom, de próbálkozik. Az biztos, hogy mióta szemüveges, a rosszabb állapotban lévő szemével is viszonylag jobban lát. Az az 1-2% is sokat jelent ebben az esetben.
Bizakodunk, hogy minden rendben lesz és ahogy a professzor fogalmazott, sikerült sterilizálni azt a területet, ahol most ezek a daganatok tapadtak.  Nem is akarok belegondolni, hogy mi van ha nem! Sikerülnie KELL!