2021.10.23.

2021.10.23.

Nagyon nehéz éjszaka áll mögöttünk.
Estére jócskán megfájdult Zalán műtött szeme. Hiába adtam a fájdalomcsillapítót vagy nem hatott annyira, hogy jobb legyen vagy Zalán pánikolt be teljesen.

Nagyon fáradt volt már, de az is fájt neki, ha a fejét a párnára tette. Félmegoldással így rajtam feküdt, de ahogy lehúnyta a szemét csípett és nagyon fájtak a varratok is. Sokszor már majdnem elaludt, de beleszúrt a szemébe a fájdalom és üvöltve pattant fel. 🙁

Mindent próbáltam, hogy jobb legyen neki. Beszélgettünk, meséltünk, igyekeztem elterelni a gondolatait, símogattam, de újra és újra ugyanaz történt, ahányszor csak elaludt volna.
Éjjel fél 2-kor már mondta, hogy annyira fáradt, hogy szédül. Mondtam neki, próbálja csukva tartani a szemét, ha csíp is, el fog múlni. Két-háromszor még megismétlődött az addigi jelenet, majd legyőzte a fáradtság és elaludt.
Reggelig jól aludt, én pedig szokás szerint mozdulni se mertem, nehogy felébredjen és újra fájjon neki. 4 óra alvás után, lezsibbadva, de inkább felkeltem, hogy ő minél nyugodtabban aludhasson. Nem is volt gond.

Reggel 8-kor ébredt fel végül és egyből kinyitotta a szemét, nem is volt beragadva. Igaz, otthon nem is volt ilyen műtéte (nincs is), de otthon egy sima fagyasztástól (ami azért sokkal kisebb beavatkozás, mint amin Zalán az elmúlt 2 napon átesett) is napokig beragadt és bedagadt szemmel kelt.
Folyamatos kell cseppenteni a szemébe, így jól látom, hogy kívülről milyen állapotban is van a szemgolyó. Tegnap még nem lehetett megkülönböztetni az íriszt a szemgolyó többi részétől, ma viszont már kezd előtűnni egy vékony fehér sáv, húzódik le a gyulladás. Szerencsére!

A napot játékkal töltöttük. Sakkoztunk oda-vissza, Zalán Andrással, majd én is. 🙂

Rajzoltunk, cuki csigák, pingvinek, virágok és egyéb mesterművek készültek. Gyurmáztunk is. Csak hogy egy kicsit lefoglaljuk Zalánt és ne is gondoljon a fájdalomra. Nagyjából működik is a dolog, mert időről időre jelzi, hogy beleszúr a szemébe a fájdalom, de eddig még nem kért fájdalomcsillapítót. 🙂

Bízunk benne, hogy most már jobban lesz és éjjel is tudunk pihenni. Nagyon ráfér mindenkire!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 × 3 =