Ahogy végeztem a tegnapi jelentés megírásával, rá fél órára megérkezett a vérünk is. Nem sokkal negyed 11 után be is kötötték Zalánnak. Az első pár percben velünk volt az éjszakás nővérke és egy kedves doktor bácsi is, így kicsit nyugodtabb voltam. Igaz, megnyugodni nem tudtam teljesen! De minden rendben ment. Egyet el is bólintottam Zalán mellett, aki békésen szundizott, nem érdekelte mi zajlik körülötte. Egyszer csodálkozva felnézett, elkerekedett a szeme, hogy mi ez a csődület körülötte, de aztán a fáradtság legyőzte és lecsukódtak a kis szemei. Míg folyt a vér a perfursoron keresztül, többször is jött a nővérke vérnyomást mérni és megnézni minden rendben van-e, de nem volt semmi gond!

Mikor lefolyt a vér, már csak egy kis vízhajtós infúziót kapott és aludhattunk is. Mivel én sajnos az aggódóbb fajta vagyok, egész éjjel azt néztem, minden rendben van-e vele, de rendben volt. Így azonban nem aludtam többet, mint 3 órát összesen. Reggel jó fáradtan ébredtem, de reménnyel telve, hogy ha jó lesz manóka vérképe, akkor hazamehetünk. Le is vették a vért 8 óra körül, majd nemsokára jött is egy aranyos fiatal doktorbácsi, aki közölte, hogy jó lett a vérkép, hazamehetünk.

Már csak azt kellett megszervezni, hogy mivel, mert sajnos egyik kedves ismerős sem ért rá. De kedves barátnőm közvetítő által (Gyöngyi <3), de megoldotta a dolgot, 1 órakor már indultunk is haza! Mi is nagyon örültünk, hiszen nagyon kedvesek és végtelenül segítőkészek velünk a kórházban, de azért itthon mégiscsak jobb, és a gyerekek is nagyon vártak már minket! Alig vártam, hogy megölelgethessem őket! 🙂 És most itthon vagyunk! Hamarosan apa is hazaér és teljes lesz a család! <3<3<3

Közben nagyon sok levelet kapok, sokszor alig győzöm megválaszolni őket, de igyekszem! Nagyon, de nagyon szépen köszönök mindenkinek mindent, a sok támogatást, hogy mellettünk vagytok, erőt adtok! Borzasztó, amin át kell esnünk, de hihetetlen erőt ad, hogy valakinek mindig van hozzánk egy kedves szava!

Ma újra kiültem Zalánnal a kertbe, ahogy azokban az augusztus eleji napokban is megtettem, mikor kiderült, hogy szörnyek laknak ennek a pici embernek a szemeiben. Még mindig nem tudom, fog-e látni, mire túl leszünk ezen az egészen, de jól esik, hogy egy ilyen “csapat” van a hátunk mögött, hogy imádkoztok értünk, erőt adtok elviselni a mindennapok terheit és hogy próbáljátok ezt megkönnyíteni nekünk! Ennek ellenére nagyon nehéz! Hihetetlenül és kimondhatatlanul. És nagyon fáj! De túl leszünk ezen, mert meg kell gyógyulnunk! Mert ennek így kell lennie!!!