2014.11.03.

2014.11.03.

Sajnos Zalán nincs jobban. 🙁 Pedig tegnap már úgy örültünk, hogy alig volt náthás. Azt hittük, túl van a nehezén. Aztán éjjel megint rosszabbul lett. Kétszer is felébredt és néztük a kutyusokat a tévében. Annyira köhögött, hogy nem tudott aludni. Reggelre aztán újból patakokban folyt a kis nózija. 🙁

Újból be kell vetnünk a kakukkfüves fürdőtől kezdve a Baby Luuf balzsamig mindent. Persze megint pont ilyenkor van egész napos áramszünet, nehogy lehessen a kis nóziját szívni. 🙁 Hiába vettük meg az akkus orrszívót azért annyit nem képes kiszívni, mint a porszívós. Így aztán elég nehéz nap áll mögöttünk. És még hol van az este mire apa hazaér? Bár csak aludni jön haza, hiszen holnap hajnalban újra megy. 🙁

Mai nappal lezárult a jogosítvány szerzésem elméleti része. Sikeres kresz vizsgát tettem! Végre! Végre? Hiszen még csak most jön a nehezebb és költségesebb része. De mint ígértem az elején is, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy elsőre sikeres vizsgát tegyek mindenből. A harmadán túl vagyok. 🙂 Még az elsősegély és a forgalmi vizsga vár rám! Remélem hasonlóan szerencsés leszek ebben is. 🙂 El sem tudom egyelőre képzelni, hogy milyen lesz autót vezetni, de eljött ennek is az ideje! És micsoda változás lesz az, ha majd nekem kell fuvaroznom Zalánt! Milyen jó is lenne egy saját autó, akármilyen kicsi is! Ha nem lennénk mások jóindulatára szorulva! De hiszek benne hogy eljön ez az idő is, ahogy az is, hogy Zalán egészséges lesz!

Több, mint 15 hónapja erre tettük fel az életünket és mindent elkövetünk ennek érdekében! Az irány jó, hiszen már így is messzire jutottunk a kiindulási állapothoz képest. Már csak a kitartásra van szükségünk és azt hiszem, ez benne a legnehezebb. Nehéz, mert nem csak a magunk lelki, anyagi részével kell megbirkóznunk, hanem még a sok kinyújtott lábat is ki kell kerülnünk. Nem miattunk, Zalánért. <3


One thought on “2014.11.03.”

  1. Igen, hinni és bízni kell. Másképp nem megy, csak így tudnak kedves szülők a rögös úton végig menni. Csodálom eddigi erejüket és még sok-sok erőt és kitartást kívánok. Zalán mihamarabb gyürje le a megfázást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenegy + 18 =