2015.03.05.

2015.03.05.

Sajnos holnap ismét utazni kell! Félek tőle, talán jobban is mint máskor. Lehet, csak egy hetet csúsztunk a betegség miatt, de ez az egy hét most sok lehet! 🙁
Napok óta feszült itthon is a hangulat, sok a vita, veszekedés. Egy idő után az ember belefárad ebbe. Nem tudom, hogy lehet párhuzamosan bírni ezt a két-három problémát.  Veszekszünk a betegség miatt, az utazás miatt, az anyagi gondok miatt…
Próbálok pozitív lenne és a rossz gondolatokat száműzni de iszonyú nehéz! Biztos azt is baj, hogy nem beszélünk itthon a betegségről. Nem tudom!  De az utóbbi időben minden veszekedésbe torkollik. Szinte már megszólalni se merek. Nem jó ez így és sokszor gondolok arra, egyszerűbb lenne feladni! De most még nem tehetem, hiszen Zalánnak szüksége van családra. Olyan családra, aki mindenben támogatja. Én most ezért dolgozom és ezt egészen addig fogom tenni, míg ez a kis ember újra egészséges nem lesz.
Holnap ezért indulunk újra csatába úgy is, hogy ezt a csatát most kettőnknek kell megvívnunk, apa nem jön velünk. Ilyen még nem volt. De most ez van!
Mivel ennek a kis embernek szüksége lesz rám még sokáig, ki kell tartanom. És ki is fogok! Ma is, holnap is.


One thought on “2015.03.05.”

  1. Sajnálom,hogy ilyenről hallok, biztos a stressz, a feszültsèg okozza a veszekedèseket. Próbàljatok kitartani egymás mellett,sajnos sokszor hallottam olyanról,hogy a gyerek betegsège miatt szèthullott a család.Ti tartsatok ki egymás mellett, legyetek egymàs támaszai, ezt kívánom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

5 × kettő =