Nem volt jó éjszakám, sőt, igazából az utolsó két nap is katasztrofális volt. Hajnali fél 6-kor már Budapest felé robogtunk Zalánnal és Andrással, apa nélkül. Erre még nem volt példa a 19 küzdelmes hónap alatt. Nem volt jó! 🙁

Fél 8-ra már a kórháznál is voltunk. Játékkal próbáltuk elütni az időt a szemcseppek előtt és között. Zalán nagyon ügyes volt! Megbeszéltük, hogy nem sírunk a szemcseppeknél. Jó erősen megszorítja a kezemet és együtt mindent kibírunk. Így is volt, egy csepp kis nyekkenés volt a 2. szemcseppnél, de amúgy egy hangja nem volt! Nagyon büszke voltam rá, hogy ilyen nagy fiú és ennyire megérti amit kértem. 🙂 Nem sokkal a 3. szemcsepp után már vettük is fel a rózsaszín pizsama alsót és a gombolós felsőt és indultunk is a műtő felé. Ahogy odaértünk, már ment is be Zalán. Pontosan 9:25 volt. Nagyon sírt, még 2 perc után is hallottam, hogy anyáért kiabál. Ezek voltak a legnehezebb pillanatok. De nem volt mit tenni, sajnos nem mehettem be vele!

Zalán nem töltött benn túl sok időt, hiszen 10 óra előtt már kinn volt. A szokottól eltérően egy pillanatot sem aludt a karomban. Kicsit pihent, aztán miután ihatott, már semmi gond nem volt. Játszottunk és ettünk egy szendvicset is. Majd megint játszottunk. Kicsit elkeseredtem és elvesztettem a korai hazaérkezésbe vetett hitemet, mikor megtudtam, hogy a doktornéni még sokáig lesz a műtőben. De szerencsére egy másik doktornéni elmagyarázta, hogy mi történt a műtőben és odaadta a papírunkat is, így nem sokkal dél után el is tudtunk indulni hazafelé. Zalán hazafelé is aludt egy jót, csak Győr határában ébredt fel. De lényegében a hazafelé vezető út is eseménytelen volt. Szerencsére!

Fáradtan értünk haza és még milyen hosszú a nap! Gyorsan adtam enni a kis emberemnek és már jött is a bojlerszerelő. Remélem most már minden rendben lesz!

Szerencsére Zalánnak nincs új daganata és a régiek is inaktívak. Ez a legjobb hír! Megkönnyebbültem, hiszen a stressz hatalmas, ha az embernek a gyereke életéért kell aggódnia folyamatosan. Kis szünetünk van ismét. Most már talán az itthoni körülményekhez képest nyugodtabban tudunk készülődni a Húsvétra. Megint lehet vadászni a diabetikus nyuszikat. 🙂 Nagyon szeretnék élő nyuszit vagy kiscsibét a gyerekeknek, de egyáltalán nem ragaszkodok ehhez. Csak olyan jó lenne látni az örömöt a szemükben… Mert mindig is ezt szeretném látni! Szeretném, ha szebb, jobb gyerekkoruk lenne, mint nekem volt.

Legközelebb április 10-én kell mennünk és akkor megyünk az onkológiára is. Köszönöm mindenkinek, aki ma szorított nekünk, imádkozott értünk és a boldogulásunkért!