Hihetetlen!  Tegnap megérkeztünk Szombathelyre. Az utazást nagy izgalom előzte meg,  mindenki nagyon készült. A gyerekek este parancsszóra egy pillanat alatt elaludtak, reggel első szóra pattantak ki az ágyból. Busszal mentünk Győrig, majd vonatoztunk Szombathelyig. Zalán nagyon élvezte,  én viszont attól félve, hogy elkap valamit, percenként törölgettem a kezét.
Miután elfoglaltuk a szállást a mentőállomáson,  gyorsan elmentünk ebédelni. Mivel nagyon meleg volt és mellesleg Zalán alvásideje, a délután egy részében csendespihenőt tartottunk. Sajnos a szálláson csak egy mobilklíma van, ami nem igazán hűti le a tetőtéri lakást, így elég nehéz volt az altatás. Kezdtem is kétségbeesni, hogy mi lesz így este. Ébredés után még belefért egy kis homokozás a játszótéren, amit Zalán nagyon élvezett. Nem csoda, ekkora homokozót nem lát gyakran. 🙂 Imádta a hintát, csúszdát, a körülötte játszó gyerekeket. Este egy nagy sétát tettünk a belvárosban. Felötlöttek a régi emlékek. Sorra mutattam a gyerekeknek egy-egy helyet, ahol valamit valamikor átéltem. Megmutattam a házat, ahol laktam, a hidat, ahol az első szerelmemmel találkozunk,  a régi sztk-t, ahova Andrással terhesgondozásra jártam. A régi gyerekkórházat, ahol kivették a manduláimat gyerekkoromban és ami azóta hotel lett… Sétáltunk a Gyöngyös patak partján, ahol annyi szép napot töltöttem el. Megnéztük a Fő téren a szökőkutat, amit azután építettek, hogy én elköltöztem. Hihetetlen mennyi minden változott! A kedvenc hamburgerező helyünkön esküvői ruha kölcsönző lett, a Billa helyén Spar. De a kedvenc pizzériánk, a Pietro megmaradt. Ahogy a Gól vendéglő is! Mennyi emlék! Mindhez köt egy-egy szép pillanat. Ebben a városban születtem és nőttem fel. Itt talált meg az első szerelem és itt értek az első csalódások. Itt tanultam, itt váltam azzá az emberré, aki most vagyok. Szeretném ezt a sok emléket átadni a gyerekeknek, hogy tudják, hova vezetnek a gyökereik. Bár messze sodort az élet, eddigi életem több, mint felét ebben a városban töltöttem. Boldog vagyok, hogy itt lehetek!  Köszönöm nektek!
Bár tegnap a nagy meleg miatt nem mentem ki a nővéremhez a temetőbe,  tervezem, hogy oda is elmegyek. De a mai napra a gyerekeknek sok-sok fürdést ígértem, így már reggel nyakunkba vettük a várost és elindultunk a már élményfürdővé átalakított tófürdőre. Oda, ahol gyerekkorom nyarait töltöttem a barátokkal, barátnőkkel. És mit hoz az élet? Ismerősökbe botlottam. Volt osztálytársamba. 🙂 Ebédnél pedig Zalán egyik követője köszönt oda nekünk. Meglepődtem, hogy így megismernek az emberek.
Zalán jelenleg éppen az alvóidejét tölti a kis napozósátorban. Remélem egy kicsit pihen, mert ma még sok fürdés és új élmény vár rá. 🙂 Egy dolgot sajnálok csak, mióta eljöttünk otthonról, nem akar enni. Szerintem hiányoznak neki az otthoni ízek. 🙁 Sajnos mint szembesültem vele, a szálláson nincs tűzhely, csak mikro, így nem tudok neki külön főzőcskézni, a hagyományos ételekhez pedig nem nagyon szokott hozzá. 🙁 Már 2 napja szinte kizárólag uborkán él. 🙁 Remélem később azért fog enni valamit!
Holnap pedig vár minket Kőszeg és az ostromnapok. 🙂 Szuper lesz! 🙂 Kedves kis határmenti városkám. Ott érettségiztem, ott volt kicsi András… Nagyon várom, hogy újra lássam 8 év után!
Sajnos egy rossz hír is elért minket reggel. Meghalt egy kedves rokonunk, akit mindenki nagyon szeretett! 1 hónap alatt vitte el a tüdőrák (ha jól tudjuk). :'( Tegyétek le azt a fránya cigit! Nem éri meg! Büdös, egészségtelen és drága! És öl! 🙁

Mi most folytatjuk a mi nagy “nyaralásunkat”. Minden más ráér, ha hazamentünk. Most nem akarok gondolni semmire. Nincs betegség, se küzdelem. Most nyár van, gyerekek, család. Reméljük apával is sikerül eltöltenünk 1 szabad estét kettesben!