Tegnap este fél 8-kor hazaértünk. Furcsa itthon lenni, de már nagyon vártuk!

A hazafelé vezető út nem volt zökkenőmentes. Bár direkt intercityre vettem jegyet, hogy Zalánt ne viselje meg annyira a nagy hőség, Szombathelyen a vonatra felszállva nem hőség, hanem igazi szauna fogadott. De ezt így szó szerint! Nem működött a légkondi! Így aztán nem csak a gyerekek, mi is nyűgösek voltunk az úton. Szó szerint csöpögött az orrunkról a víz. Zalán az utolsó pár km-t torkatátva üvöltötte végig, alig vártuk, hogy leszállhassunk. A busz (ahol nincs klíma), ennél sokkal hűvösebbnek ígérkezett. Már csak azért is, mert el lehetett húzni az ablakokat és legalább mozgott a levegő. Amit a menetszél még hűtött is. Alig vártuk, hogy végre itthon legyünk.

A délutáni alvásaink és az éjszakák első fele Szombathelyen is nyűgösen telt. A szálláson csak egy mobilklíma volt, ami igazából még annyit sem ért, mint egy ventillátor, hiszen még csak meg sem mozdította a levegőt. Sajnos főzni nem tudtam, mert emlékeimmel ellentétben  nem volt tűzhely csak egy mikró, így jelentősen megdrágította a “nyaralásunkat”. Ennek ellenére felejthetetlen napokat töltöttünk el ott. A gyerekek és mi is jól éreztük magunkat. És összeveszni is csak egy fél órára sikerült. 😀 Bármikor bevállalnám újra ezt a pár napot! hajaj, már most indulnék! 🙂

Itthon viszont újra várnak a dolgos hétköznapok. Hazaérve a kertben rengeteg érett paprika, paradicsom, uborka fogadott, amit ma mind-mind fel kell dolgozni és eltenni télire. Nem hagyhatunk veszni semmit! A paradicsomból spagettiszósz, a paprikából lecsó, az uborkából uborkasaláta válik ma. És ugye a mosásról ne is beszéljek, hiszen majdnem 1 heti szennyest hoztunk haza! Mivel  majdnem 1 hete nem volt fertőtlenítve, ez is a mai napi munkám lesz. A kertben nagy a szárazság, így már este bekapcsoltam az öntözőt és még most reggel is ráengedtem, nehogy tönkremenjenek a növények. A lakásban lévő virágok is megsínylették az elmúlt napokat, így azoknak is innom kell adni és a kis állatkánk is egy kis gyengédségre vágynak, hiszen sokáig nem volt itthon a gazdi. Andrásé lesz Bob és Bobek (nyuszik) kényeztetése és valószínűleg Zalán és Csenge szíves örömest bevállalja a cicák cirógatását. Zalán olykor nagy vehemenciával meg is lovagolja a legnagyobbat, aki pedig hagyja magát. Talán élvezi is? 😀

Visszacsöppentünk a hétköznapokba és már most azon gondolkodom, mit is főzhetnék, ami olcsó, finom, mindenki megeszi és extra gyorsan elkészül. Fogalmam sincs! És ez a legkisebb gondom most! Újra támadnak az iskola és óvodakezdés rémei. Hiszen hamarosan itt az ősz. 🙁 Annyira rossz lesz őket elengedni és Zalánnal egyedül lenni itthon. Szeretem, ha zeng tőlük a ház. Még azt is, mikor 5 percenként összevesznek. Szeretem a lányok husztijét, András kamaszos morgását. András már nagyon várja a középiskolát, én pedig nagyon féltem tőle. Kikerül a környezetemből, nem látom merre jár. Féltem a nagyvárostól, hiszen falun, védett környezetben nőtt fel. Féltem mindentől, ahogy picikorában a mászókától és hintától. De majd megszokom. Remélem! Jázmin és Csenge viszont nem várja a szeptembert. Én sem! 🙁

És újra támad a hideg is! Még nincs fa (legalábbis nem tartunk ki egész télen vele, talán csak karácsonyig), téli gumi az autóra és annyi  minden. Hogy csak a legkevesebbet említsem, téli ruhák. András is mindenét kinőtte, ami nem is csoda, hiszen ezekben az években nő a legtöbbet. Emlékszem, tavaly iskolára készülve még 170-es nadrágot kerestünk neki. Most pedig már felnőtt 30-31-es méretút hord. Milyen gyorsan felnőtt!

Megmutattam neki Kőszegen, hol kezdte az óvodát. Hova jártunk játszótérre. Csodálkoztam, hogy a várárokban lévő fa játszótér eltűnt. Pedig mennyi szép napot töltöttünk ott! És elköltözött a gyógyszertár, a DM és sok minden! De ott maradt az Ibrahim, fiatalkorom kedvenc fagyizója, ahol most is nyalakodtuk. .) Annyira szeretnék most újra ott lenni. Ott, ahol életem egyik legboldogabb időszakát töltöttem. A jó levegőjű kicsi határmenti városban! Szerettem volna kimenni a csónakázó tóhoz, amit képen úgy láttam teljesen felújítottak. Szerettem volna megmutatni a gyerekeknek a hétforrást, az írottkőt. De erre most nem jutott idő! Szeretnék szeptemberben újra hazamenni a kőszegi szüretre, borkirálynő választásra. Hogy a gyerekek is megismerjék azt az életet is! Hogy sikerül-e? Nem tudom, de nagyon szeretném! A kőszegi szüret szeptember 24-27-ig lesz. Ha valaki teheti, látogasson el oda, megéri! Gyönyörű, hangulatos kisváros. A szívem csücske! <3

De most az előttünk álló feladatokra kell koncentrálnunk. Nincs egy hét a következő utazásig, ami ismét egy állomás lesz Zalán életében. Talán megtudjuk az MRI eredményét is! Amivel minden rendben lesz, ugye?

Bár hazajöttünk tegnap, a szívem egy része “otthon” maradt! Remélem mihamarabb viszontlátom! Köszönjük a szombathelyi mentőállomásnak a vendéglátástés nektek, hogy hazamehettem!