2015.09.03.
A reggeli fejetlenség ellenére úgy tűnik, túl vagyunk az idei tanév 3. napján is.
Reggel volt egy kis keveredés, ugyanis lerobbant a busz, András nem tudott eljutni Győrbe az iskolába. Szerencsére apa itthon volt, így 6:50-kor kipattantam az ágyból és rohamtempóban fuvaroztam az iskolába a gyereket. És ugyanolyan rohamtempóban jöttem haza is, hogy Csengét időben az oviba tudjam szállítani. Szokás szerint Csenge nagy kedvvel ment az oviba, aminek nagyon örülünk. Zalán is elkíséri a nővérét minden nap az ovi kapujáig és mindig sír, hogy ott kell hagyni. Ő is szívesen menne oviba.
A délelőtt villámgyorsan eltelt. Zalán tett-vett apával, míg én megfőztem az ebédet és kitakarítottam. És már mehettem is Csengéért, aki már várt. Zalán szokás szerint nagyon örült neki, hogy hazajött a testvére. Most éppen apával alszik, míg mi Jázminnal leckét írunk. 🙂 Nálunk ez a szokásos menetrend.
Közben persze bosszankodom, mert Andrásnak még mindig nincsenek könyvei és fogalmam sincs így hogy fog rendesen készülni. 🙁 Mindig van valami sajnos. 🙁
Már most félek a jövő héttől is. hogy fogják viselni a gyerekek? Zalán miként fogja megélni? És mi? Megint nő a feszültség, biztos megint összekapunk apával. Olyan rossz ez az egész! 🙁 Bárcsak már túl lennénk rajta!