Az utóbbi napok nem teltek teljesen zökkenőmentesen. Millió volt a dolgom, rohantam egyik helyről a másikra, mégsem sikerült érdemben előrelépni.

Nálunk mindig történik valami alapon persze most is zajlottak az események. Miért is ne? A gyerekek még mindig betegek, apa is csak nehezen lábal ki a betegségből. Eddig úgy tűnik, szerencsére Zalán nem kapta el. Most már nagyon reménykedem, hogy holnap tudunk utazni.Bízom benne, hogy minden rendben lesz, de mégis ott van bennem a félsz, mi van ha… Ahogy telik az idő, egyre jobban félek minden kontrolltól. A héten megérkezett az éves záróvizsgálatok eredménye, ahol lényegében mindent rendben találtak. Mégsem vagyok teljesen nyugodt, mert a tumormarker értéke a referenciatartomány felső határán van. Ugye nem lehet, hogy visszatér a betegség?

A lányok már tegnap elkezdték, hogy nem akarnak mamánál aludni, ne menjünk sehova. Nehezek ezek a napok. Meg kell birkóznunk a félelmeinkkel, miközben nyugtatnunk kell a gyerekeket, sőt, el kell titkolnunk előttük az érzelmeinket. Bár lehetséges, hogy megértenék (ebben nem vagyok biztos!), mégsem szeretném kitenni őket annak a rettegésnek, amiben mi élünk.

Zalán mostanában alig akar enni. Már nem eszi meg a húst sem, csak a zöldség és a gyümölcs felel meg neki. Igyekszem úgy főzni, hogy az egész család lehetőleg ugyanazt egye, de mivel Zalán nem ehet meg mindent, ez így nagyon nehéz vagy nagyon költséges. Mostanában az étrend kiegészítőkön kívül az élelmiszerre megy el a legtöbb pénzünk. Mivel Zalán alig eszik, szinte állandóan mondja, hog fáj a hasa. Ha nem készült volna ultrahang a záróvizsgálaton, már azt hinném, valami baj van. Így viszont sakkozok, hogy mi az, amit megehet, meg is eszik és meg is tudom venni. Sajnos most a barnarizs és a zöldségek nagy része nem fér bele a költségvetésünkbe. 🙁

A pár nap alatt több baleset is történt itthont. Zalánt kétszer is csúnyán megsértette a kanapéból kiálló több rugó. Szegény úgy néz most ki (a combja), mint valami harci sérült. 🙁 Tegnap, ahogy jött a hidegfront, gondoltuk elgyújtjuk a kályhát, hogy legalább egy kis meleget varázsoljunk a gyerekeknek. Sajnos azzal nem számoltunk, hogy annyira tönkre van már menve a kályha, hogy a kicsapó lángtól meggyulladt a közelében lévő porszívó. Sajnos most a kályhát se merjük elgyújtani és a porszívónk is teljesen tönkrement. 🙁 Így most szellőztetni se tudok, mert próbálom benn tartani a kevés kis meleget, nehogy megfázzanak a gyerekek, illetve porszívózni se tudok. Előre félek, mi lesz, ha pl. Zalán náthás lesz, hogy fogom leszívni a nózikáját. De még öröm az ürümben, hogy legalább nem az egész lakás gyulladt fel. Bár így is rémisztő volt a nagy füst.

Amúgy is nagyon stresszes ez a nap abban a tudatban, hogy este megint sírni fognak a gyerekek, mert nem akarnak lenn aludni mamánál, illetve már előre félek a holnapi nap miatt, ehhez még hozzájön a tegnapi történés, hogy gyakorlatilag pótolhatatlan dolog ment megint tönkre. Zalán is rosszul aludt ismét, fáradt vagyok, nyűgös, ezer bajom van. De leginkább az, hogy ideges és tehetetlen vagyok. Annyira elegem van!

Próbálok pozitív gondolatokat magamra erőltetni, de most megint nem megy. Talán holnap már jobb lesz, legalább annyival, hogy túl leszünk mégegy altatáson. Ha az eredmény nem is az lesz, amit szeretnék (de az lesz, annak kell lennie!!!!) legalább már tudni fogjuk mi a helyzet.  De én most azt kérem Istentől, hogy holnap legyen minden rendben! Ezt kérem ugyanúgy, mint tavaly, idén is a születésnapomra! És boldog leszek, ha így lesz!